Egyiptomi halotti kultusz Kaposváron
2007. május 7. 18:00
Május végétől Kaposváron látható az egyiptomi halotti kultusz emlékeit bemutató, Élet a halál után című kiállítás.
Korábban
Az igazgató tájékoztatása szerint a kiállításon összesen 97 tárgyat mutatnak be. A tárlat a rendkívül összetett egyiptomi túlvilághit szinte valamennyi aspektusát bemutatja. Amulettek, szívskarabeuszok, halotti szobrok és maszkok, Ozirisz és más istenségek szobrai, valamint az Ozirisz-mítoszra és a túlvilági életre vonatkozó szövegek és képek lesznek láthatók a tárlókban, de a kiállított tárgyak között díszes koporsót, állatmúmiát és varázsszöveggel teleírt papiruszt is bemutatnak majd.
A képtár vezetője hangsúlyozta: a Szolnokról érkező kiállítást gondos előkészületek után és a szükséges biztonsági intézkedések mellett rendezik meg. A tárlat anyaga május 21-én érkezik Kaposvárra, s a tervek szerint egy nap alatt minden tárgy a helyére kerül. A látogatókat - kapcsolódva a Festők városa című négynapos rendezvénysorozat kezdetéhez - már egy nappal a hivatalos megnyitó előtt, május 24-én kora délutántól várják a kiállításra.
Az igény szerinti tárlatvezetés mellett - főként a felsőbb tagozatos általános iskolások érdeklődésére számítva - a kiállításhoz kapcsolódóan játékos vetélkedőket, kézműves foglalkozásokat szerveznek. A művészeti fesztivál idején meghosszabbított nyitva tartással, délelőtt 10 órától este 8 óráig látogatható a képtár - közölte az igazgató, hozzátéve, hogy azt követően két órával korábban zárnak ugyan, ám az elmúlt időszak kedvező tapasztalatai alapján a hét minden napján nyitva lesznek.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap