80 éves XVI. Benedek pápa
2007. április 16. 17:00
Korábban
Békülékeny hangon az evolúcióról
Az evolúció nem bizonyítható tökéletesen, és a tudósok nem válaszolhatnak meg minden kérdést - állítja XVI. Benedek pápa, aki egy Németországban kiadott teológiai könyvhöz írt tanulmányában fogalmazta meg ezeket a gondolatokat. A Der Spiegel című német hetilap online kiadása részletesen idéz a könyvből, amelyben az is szerepel, hogy a hit sem képes mindent megmagyarázni.
A Schöpfung und Evolution, vagyis Teremtés és evolúció című Augsburgban megjelent könyvben a pápa írásában azzal foglalkozik, hogyan illenek bele a modern biológiai ismeretek a keresztény világképbe. A Spiegel Online arra emlékeztet, hogy a pápa tavaly már bírálta a géntechnikát, s ugyancsak tavalyi, regensburgi beszéde nem csak a muzulmánoknál váltott ki heves érzelmeket, ugyanis a tudományos ismereteket csak a sok megismerési forrás egyikének nevezte.
Az evolúció kérdésében a pápa az "istenhívő evolúció" mellett foglalt állást. A kereszténység fő áramlatában - és nem csak a katolikusok körében -, sok hívőnek az a véleménye, hogy bár nem tagadják az evolúció biológia ismereteit, de úgy vélik: az egész mögött Istent, mint teremtőt kell keresni. Míg 1996-ban II. János Pál úgy vélekedett, hogy a brit természettudós, Charles Darwin elmélete több mint hipotézis, XVI. Benedek szerint az evolúció elmélete nem egy tudományosan teljesen bizonyított teória. A hosszú időszakok nem teszik lehetővé az ellenőrzést, és "nem tudunk 10 ezer generációt behozni a laboratóriumba".
II. János Pál 1980-ban kijelentette, hogy nincs ellentmondás a természettudomány és a hit között. Ugyanakkor az őt követő Ratzinger bíboros első pápai miséjét pontifikálva kijelentette: "az ember nem az evolúció jelentéktelen mellékterméke." Josef Reichholf, Németország egyik legtekintélyesebb evolúció-biológusa szerint azonban "a kinyilatkoztatásokból és a tudományos megismerésből származó igazság két teljesen külön dolog".
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.