Fáklyás felvonulással emlékeznek a holokauszt áldozataira
2007. április 6. 08:00
Fáklyás felvonulással emlékeznek a holokauszt áldozataira a budapesti Élet Menetén, amelyet április 15-én a Dohány utcai zsinagógánál tartanak.
Korábban
Idén a holokauszt magyarországi emléknapja és a Jom Hasoá, a holokauszt nemzetközi emléknapja egyaránt április 16-ra esik. A budapesti fáklyás menet április 15-én vasárnap 18 órakor indul a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont elől, majd az emlékezők a Dohány utcai zsinagóga udvarához vonulnak az Emmánuel Emlékfáig, hogy emlékezzenek azokra, akiket a nyilasok Budapest utcáin gyilkoltak meg 1944-45-ben.
Másnap április 16-án Lengyelországban, Auschwitz-Birkenauban tartják meg a náci népirtás hatmillió áldozatának emlékére az Élet menetét. A résztvevők gyalog teszik meg a három kilométeres távolságot, a "halottak útját", a volt náci koncentrációs tábor, Auschwitz és az egykori legnagyobb náci megsemmisítő tábor, Auschwitz-II-Birkenau között. A kezdetben kétévente tartott zarándoklatot 1996 óta évente rendezik. A 2005-ben tartott Élet mentén mintegy húszezren sereglettek össze - részt vett Ariel Saron akkori izraeli kormányfő is. Magyarországot többek között Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, miniszterek, pártelnökök, országgyűlési képviselők, művészek képviselték.
Az Oswiecim lengyel város közelében lévő Auschwitz-I tábort, a nácik 1940-ben alakították ki a lengyel hadsereg egyik laktanyájában, és eredetileg politikai foglyok őrzésére szánták. A birkenaui haláltábort gázkamráival, krematóriumaival és közvetlen vasútvonalával 1941-ben építtették meg rabszolgaként dolgoztatott szovjet hadifoglyokkal. A megsemmisítő táborban lengyel források szerint 1940 és 1945 között több mint egymillió ember, nagyrészt zsidók vesztették életüket. Minden harmadik áldozat magyar volt, akiket 1944. május 15-e és 1944. július 9-e között deportáltak Magyarországról.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.