A leukoplaszttól a kézkrémekig: 125 éves a sebtapasz

Az 1836-ban született német gyógyszerész találmányát megelőzően a vérző sebeket primitív módszerekkel tudták csak ellátni: trágyával, ecettel, penésszel, pókhálóval vagy éppen gyantával `gyógyították`. Beiersdorf `guttapercha alapra felkent tapasza` vízhatlan, gumihoz hasonló anyaggal átitatott alapszövet volt, erre kenték rá azután a lényegében kaucsukból és gyantából álló masszát.

A sebtapaszra alapozott vállalat élén hamar változás történt, 1890-ben Oscar Troplowitz vette át a vezetést, a bejáratott Beiersdorf név a váltás ellenére továbbra is megmaradt. Az üzlet felvirágzott, a Beiersdorf 1901-ben mutatta be a továbbfejlesztett, fehér tapaszt, az ún. `leikoplast`-ot. Ez hideg állapotban is szilárdan és tartósan megtapadt, de nem sértette a bőrt. A korszerű műanyagipar később újabb, még hatásosabb sebtapaszokat fejlesztett ki, amelyeket túlérzékeny bőrű betegeknél is használhatnak, emellett hőállóak, azaz fagypont alatti hőmérsékleten csakúgy alkalmazhatóak, mint 60 Celsius fok felett.

A hamburgi székhelyű Beiresdorf sikerét a nemzetközi terjeszkedés is jól mutatta: előbb az Egyesült Államokba való szállításról kötöttek jól jövedelmező megállapodást, majd 1906-ban már Londonban hoztak létre fiókirodát. Az új üzletpolitikát új termékek is jelezték, a vállalat 1909-ben piacra dobta a Labello ajakápolót, amelynek nevét a latin szép ajkak szavakból gyúrták össze (a labeum ajkat jelent, a bellum pedig szépet).

A Beiersdorf kozmetikumok köre 1911-ben bővült újabb taggal, ekkor vehették ugyanis első alkalommal kezükbe a hölgyek a Nivea krém tégelyét (amely azonban csak 1925-től pompázik a hírneves kék dobozban). A cég 1922-től már a tőzsdén is szerepelt, s ugyanebben az évben - immár Willy Jacobsohn vezetése alatt - gyógyszertárakba került a Hansaplast sebtapasz. A Beiersdorf ekkor már 34 országban volt jelen, s a tíz évvel későbbi ötvenedik évfordulón már 1400 alkalmazott ünnepelte a vállalat születésnapját.

A második világháború felé haladva a Beiersdorf is megérezte a náci ideológia térhódítását: a vállalat igazgatótanácsának zsidó tagjait már 1933-ban távozásra kényszerítették, Willy Jacobsohn pedig Amszterdamból igazgatta a külföldi érdekeltségeket. Carl Claussen igazgató a következő években mindent megtett a Beiersdorf hírnevének megmentéséért, ennek ellenére - több német nagyvállalathoz hasonlóan - arra kényszerültek, hogy együttműködjenek a náci rezsimmel. Aminek meg is lett a következménye: 1945-re a vállalat hamburgi székhelye a földdel vált egyenlővé, a külföldi megrendelők és üzleti partnerek szinte egytől egyig elpártoltak, így a Beiersdorf vezetésének mindent elölről kellett kezdenie.

1950-re sikerült visszakapaszkodniuk, a régi bevett márkák mellett pedig megjelent a piacon az Eucerin krém, valamint a 8x4 is, amelyeket 1955-ben az Atrix kézkrém követett. A nyugat-német gazdasági felfutásból a Beiersdorf is alaposan kivette a részét, a cég eladásainak egyharmadát 1965-re már a külföldi értékesítések tették ki. 1972-re világszerte több, mint 10 ezer alkalmazott dolgozott a vállalatnak, amely első ízben 1980-ban lépte át az egymilliárd márkás forgalmat.

A hamburgi vállalat csillaga azóta is magasan ragyog, s bár kétségtelen, hogy mindennek alapjául az a bizonyos "guttapercha alapra felkent tapasz" szolgált, mára már egyértelműen a kozmetikumok hozzák a nagy bevételeket.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Pietsch Judit, Sajtóadatbank)