Pajzán levelekkel hódított a szexuálisan túlfűtött cár
2007. március 28. 17:00
A liberális urakodó későbbi cárnével folytatott viszonya egyáltalán nem volt szemérmes, és a levelek annak minden apró részletét bemutatják.
Korábban
II. Sándor cár (1855-1881), a jobbágyfelszabadítás úttörője 1841-ben vette feleségül Hesse-i Máriát, aki hat fiúval és két lánnyal ajándékozta meg őt. Amikor azonban 1866-ban találkozott Jekatyerina `Kátya` Dolgorukajával, egy nemesi család 19 éves lányával, a 48 éves uralkodó szíve lángra lobbant.
Sándor leveleiből kiderül, hogy hamar a nő varázsa alá került. "Angyalom, kincsem, bálványom" - írta a cár 1869. február 14-én, készülve aznap esti találkájukra. A következő nap pedig a következőképp emlékezett: "Várok a pillanatra, hogy újra karjaidban találjam, és a szívedhez nyomjam magam". A pillanat már aznap este bekövetkezhetett, mert február 16-án a cár azt írta magáról, hogy "eltelt a szeretkezés élvezetétől". Kátyát sem kellett félteni, 1871-ben a következőket írta szerelmének: "Remélem, hogy holnap háromszor is szeretkezhetünk".
A nő a legtöbbször igen szabadszájúan írta le, hogy miként készül a cárral való szerelmi légyottjára. A levelek dúskálnak a kódolt kifejezésektől: a "Bingerle" szó például a szeretkezést jelentette, míg szerelmi fészküket a "nid" szó rejtette. Kátya cárt a levelekben "kis kakukkomnak" nevezte, és sokszor teljesen nyíltan írt a nemi szervekről is, és egy rövid erekciós problémát is megörökített.
Sándornak és Kátyának három törvénytelen gyereke született, és miután a cárné 1880-ban meghalt, Sándor feleségül vette szeretőjét, és még egy gyerekük született. A cár azonban 1881-ben merénylet áldozata lett, ekkor Kátya elhagyta az országot, és Franciaországba költözött, ahol 1922-es haláláig élt. Néhány életrajzíró II. Sándort már korábban is nagy szoknyabolondnak festette le, és az 1959-es Katia című mozifilm óta - amelyben Curt Jürgens és Romy Schneider keltette életre a szerelmeseket - sokan hittek ebben a viszonyban, ám annak szenvedélyessége és nyílt szexualitása még a kutatókat is meglepte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.