A NASA foglalkoztatta a náci rakétaprogram atyját
2007. március 22. 15:00
Korábban
Peenemündétől Texasig
Miután 1943 augusztusában a szövetségesek lebombázták a peenemündei telepet, a rakétagyártás a Harz- hegység alagútjaiba került, itt a lágerek foglyai dolgoztak. 1944 tavaszán rövid időre letartóztatták azzal vádolva, hogy a katonai szempontoknál saját, űrhajózási becsvágyát tartotta fontosabbnak, munkáját csak a fegyverkezési miniszter Albert Speer közbenjárására folytathatta. 1944-45 telén von Braun rakétái Angliának tízezres veszteséget okoztak, de a 3000 kilőtt V-2 kétharmadát az angol légierő ártalmatlanná tette, így a `csodafegyver` nem tudta késleltetni az inváziót, sem befolyásolni a háború kimenetelét.Eleinte Texasban elszigetelten, megfigyelés alatt folytatták kísérleteiket, de 1950-ben a hadsereg alabamai kísérleti központjának igazgatójának nevezték ki, 1955-ben megkapta az állampolgárságot. Von Braun, akit mindig is az űrkutatás izgatott, 1952-ben nagy visszhangot kiváltó cikksorozatot publikált egy elképzelt űrállomásról. vezetésével fejlesztették ki a katonai célú Redstone rakéta módosításával az első amerikai műholdat pályára állító Jupiter-C rakétát.
1960-ban az amerikai Űrkutatási Hivatal, a NASA Űrrepülési Központjának vezetője lett, 1961-ben az ő Redstone rakétája emelte magasba az űrhajót, amelyben Alan Shephard, az első amerikai űrhajós elhagyta a Föld légkörét, s az ő tervei alapján épültek az 1969-es holdra szállás Saturn-rakétái is.
Fellépése, nyelvtudása médiasztárrá tette, cikkeket írt, előadásokat tartott az űrhajózásról. Több kitüntetést kapott, így 1977-ben a Nemzeti Tudományos Emlékérmet. 1977. június 16-án a Washington melletti Alexandriában halt meg. Von Braun megítélése ellentmondásos, tehetségét mindenki elismerte, de náci múltját sokan nem bocsátották meg neki.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Egy magyarnak köszönhetjük az olasz eszpresszót
- Nem törődött bele a sévres-i békeszerződésbe Musztafa Kemál
- Az ópiumfogyasztók számának növekedését eredményezte az orosz cár alkoholtilalma
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap