Nem akartak a holokausztról hallani a rendőrhallgatók
2007. március 21. 17:00
Elutasították egy berlini rendőrképző iskola végzős hallgatói, hogy a holokausztról oktassák őket, ami felháborodást váltott ki a rendőrség vezetésében, a Németországi Zsidók Központi Tanácsát pedig tiltakozásra késztette.
Korábban
A berlin-ruhlebeni rendőrképző iskola végzős hallgatói megtagadták, hogy részt vegyenek a nemzetiszocializmus időszakáról szóló, kötelezően előírt oktatáson. Értesülések szerint egyebek között arra hivatkoztak: nem szükséges, hogy állandóan a holokausztra emlékeztessék őket. Elhangzottak olyan állásfoglalások is, hogy a zsidók `amúgy is túl gazdagok`.
Hallani sem akarnak róla |
Az eset miatt tiltakozott a Németországi Zsidók Központi Tanácsa is. A testület egyik berlini képviselője annak a nézetnek adott hangot, hogy a történtek csupán azt tükrözik, ami az egész társadalomra jellemző. "Az időről-időre fellépő antiszemitizmus fenyegető és sajnálatos" - jelentette ki.
A közelmúltban hatalmas felzúdulást váltott ki, hogy feltételezések szerint szélsőjobboldali tettesek meggyaláztak egy berlini zsidó óvodát. Az óvoda elleni támadást rendkívül élesen elítélte Angela Merkel német kancellár is.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.