Megbékélnek egymással a németek és a zsidók
2007. február 14. 10:15
A múlt megítélésében egyre közelebb kerülnek egymáshoz a németek és a zsidók - erre a következtetésre jutott a Bertelsmann Alapítvány.
Korábban
A tanulmány ennek kapcsán ellentmond annak az elmúlt időszakban még gyakran hangoztatott nézetnek, hogy a közel-keleti konfliktusban Németország inkább az arabok pártján áll. Kitűnt ugyanis, hogy a megkérdezettek huszonnyolc százaléka inkább Izrael politikáját támogatja, tizennégy százalékuk a palesztinokkal rokonszenvezik, míg huszonhat százalék egyik fél mellett sem foglalt állást.
Az általuk ismertetett végeredmény: a németek többsége - mintegy ötvenhat százaléka - nem antiszemita. Ennek ellenére minden hetedik megkérdezett - azaz mintegy tizenöt százalék - egy vagy inkább több kérdésben zsidóellenes. Így például minden harmadik német vallotta azt a nézetet, hogy "a zsidók túl nagy befolyással rendelkeznek a világban". Ugyanakkor jelentősen emelkedett azoknak a száma, akik elutasítják ezt az állítást.
Végezetül a tanulmányból kitűnt az is: a megkérdezettek többsége - ötvennyolc százaléka - vélekedett úgy, hogy hatvankét évvel a második világháború befejeződése után le kell zárni a múltat, s - mint hangoztatta - kevesebbet kellene beszélni a zsidóüldözésről.
Sokak számára a meglepetés erejével hatott, hogy híresztelések és féligazságok, képzelődés, megparancsolt, vagy önkéntes kommunikációkorlátozás, tudni nem akarás és a felfogásra való képtelenség jellemzte a németek tájékozottságát a holokauszt idején. Korántsem világos, hogy rendelkeztek-e valós ismeretekkel a haláltáborokról.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.