Feltárják Szálasi bunkerét
2002. július 14. 23:09
Kőszegen megtalálták a Szálasi-bunker eddig feltáratlan termének bejáratát. A bunkert a nagyközönség számára is látogathatóvá teszik, hasonlóan Hitler bajorországi Sasfészkéhez.
Nagy valószínűséggel megtalálták pénteken Kőszegen a Szálasi-bunker egyik feltáratlan, mintegy 50 négyzetméteres termének bejáratát. Az egy hónappal ezelőtt a Szabó-hegyen megkezdett kutatás eredményeképpen feltártak három aknát és egy kisebb, 25 négyzetméteres termet.
Itt a kutatók nagy meglepetésére ávósok 1958-as keltezésű falfirkákat hagytak maguk után. A feltárás célja, hogy a Szálasi-bunkert a nagyközönség számára is látogathatóvá tegyék, hasonlóan Hitler bajorországi berchtesgadeni Sasfészkéhez. A kutatást Bakay Kornél vezeti, támogatás hiányában helyi vállalkozók, az erdészet és tűzszerészek önzetlen segítségével. Remélik, hogy az eddig feltáratlan, nagyobb terem mellett megtalálták egy létezésében vitatott őrszoba bejáratát is. Szálasi Ferenc nemzetvezető a közeledő Vörös Hadsereg elől a nyugati gyepűre menekítette a nyilas államszerveket. Bunkerét 1944 novemberében kezdték el építeni, s 1945 februárjára lett készen tatabányai vájárok és helyi mesteremberek munkája nyomán. Szálasi és környezete Kőszeg és környékének lefoglalt épületeiben szállásolta el magát. A szövetséges gépek bombázásai elől húzódtak be a kemény palás kőzetben kiépített bunkerbe. 1945. március 27-én a nyilas vezér Németországba menekült, az itteni magyar csapatok, parancs szerint, az utolsó golyóig súlyos harcokban védték a bunker környékén kiépült védelmi körletet. A föld alatti termek egy részét feltehetőleg vagy a szovjet, vagy a visszavonuló magyar csapatok felrobbantották. A kommunista hatalomátvétel után a határ menti különleges övezetben felszámolták a hasonló jellegű építményeket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap