Vallásosan műveletlenek az amerikaiak
2007. március 12. 17:45
Az amerikai a fejlett világ legvallásosabb, egyben vallásilag legműveletlenebb nemzete - derül ki Stephen Prothero valláskutató új könyvéből.
Korábban
Prothero, a Bostoni Egyetem vallástudományi tanszékének vezetője úgy foglal állást, hogy a vallási tudatlanság az amerikaiakra jellemző általános műveletlenség része, és annak egyik legveszélyesebb eleme. Értékelése szerint ugyanis a vallás a világtörténelemben nemcsak az egyik legcsodálatosabb erő, a jó ereje, hanem a gonosz is felhasználja saját céljaira.
Az amerikaiak kétharmada támogatja, hogy az állami iskolákban egyidejűleg oktassák az Európában tudománytalannak tekintett, a világ isteni eredetű teremtéséről és fejlődéséről szóló kreacionizmust, valamint az ennek ellentmondó evolucionista fejlődés elméletét. Az Egyesült Államok népességének majdnem fele úgy gondolja, hogy a Teremtő szavait, "Legyen világosság!" Thomas Edison, a villanykörte feltalálója mondta - írja Prothero.
Ezen felül az amerikai felnőttek 75 százaléka tévesen úgy hiszi, hogy a "Segíts magadon, az Isten is megsegít" mondás a Biblia tanítása. Megdöbbentő, hogy minden tizedik amerikai meg van győződve, Noé felesége Jeanne d'Arc, az Orléans-i szűz volt (angolul Noé bárkája ugyanis így hangzik: Noah's Arc). Csak minden második amerikai képes megnevezni legalább egyet a négy bibliai evangélium közül. A bostoni professzor rámutat, az amerikai közvéleménynek még a kereszténységnél is halványabb elképzelései vannak az iszlámról, a buddhizmusról, a konfucianizmusról vagy a hinduizmusról.
Stephen Prothero szerint Amerika vallási műveltségének hanyatlása a 20. században és különösen az 1950-es évek után, a nyomtatottról a video-kultúrára való áttéréssel következett be. A vallásszakértő megjegyzi, hogy ez a kulturális váltás mindenféle műveltség beláthatatlan mértékű pusztulásával járt. A Bostoni Egyetem szakértője úgy látja, elengedhetetlen az egykori vallási műveltség helyreállítása. Tanulmánykötete végén azt javasolja, hogy a középiskolákban és a felsőoktatási intézményekben fektessenek nagyobb hangsúlyt a vallás történelmi és kulturális szerepének tanítására.
A The New York Times kritikusa szerint azonban Prothero kezdeményezése hiábavaló: az univerzális vallási műveltség már soha sem lesz mindenki számára egyértelmű kulturális közeg. Kétséges ugyanis, hogy az iskolák elérhetik-e azt, amire a családok és az egyházi közösségek nem képesek: a vallási alapismeretek átadását abban a társadalomban, amelynek tagjai mind kevesebb könyvet forgatnak, legyen szó bármilyen műfajról vagy témáról, akár a Prothero által javasolt alapműről, a Bibliáról.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap