Amerikai csapás fenyegeti az iráni örökséget
2007. március 9. 12:30
Hetek óta keringenek a pletykák egy amerikai támadásról Irán ellen. A szakértők attól félnek, hogy egy széleskörű bombázás végleg eltörölné a térség többezer éves történelmét.
Korábban
Az iraki pusztítás megismétlődésétől tartanak
Az amerikaiak által indított háború végzetes hatást gyakorolt Irak műkincseire: a nemzeti múzeum kifosztása után az elmúlt évek során az országban erőre kapott az illegális műkincskereskedelem, és a raktárakban tartott tárgyak eladásán kívül már azzal is számolni kell, hogy az illegális ásatások során a világ által nem ismert kincsek tűnhetnek el mindörökre a magángyűjtők privát múzeumai mélyén. A megszálló amerikai hadsereg nem kímélte az ókori városokat sem: Babilon lerombolása mellett légibázisaikat ókori romokra építették, többszáz éves műemlékeket töröltek el a föld színéről.
Perszepolisz romjai |
Az iszfaháni erőmű |
Az iszfaháni óváros |
Hasonló véleményen van Harriet Crawford, a Londoni Régészeti Intézet vezetője is, aki szintén megkongatta vészharangot, mondván ez a háború a kemény iráni ellenállás miatt még az irakinál is nagyobb károkat okozna. Azonban egy lehetséges támadás esetén szerinte Irakkal ellentétben nem állna fenn a veszély, hogy az állami múzeumot a bagdadihoz hasonlóan kifosszák. Igazán nagy veszély a több ezer ismert, de még feltárásra váró régészeti lelőhelyre leselkedne, hiszen azok kifosztása igazi kulturális csapás lenne. A régész különösen sérülékenynek tartja az épített örökséget, amely Babilonhoz hasonlóan nem biztos, hogy kibírna egy amerikai bevonulást.
Van véleménye? Itt mondhatja el nekünk!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Miniszteri kinevezésének napján tartóztatták le hazaárulás vádjával Maléter Pált
- Menlevelekkel segítette 1944-ben az üldözött zsidókat Bibó István
- Tanú akart lenni Maléter Pál özvegye, Gyenes Judith
- Kalandos módon, eltérített repülőgéppel disszidáltak a magyar fiatalok 1956-ban
- Béremelésért és árcsökkentésért tüntettek a poznani munkások 1956-ban
- Az ártatlanul elítélt '56-os mártírra, Brusznyai Árpádra emlékeztek
- A Párt és a forradalom között egyensúlyozva igyekezett konszenzust találni Nagy Imre
- A Pártból is kizárták a reformokat szorgalmazó Nagy Imrét
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.