Elszigeteltségben is alkotott a magyar népzene mestere
2007. március 8. 15:00
Korábban
Halálának évfordulójára emlékeztek
Úgy értékelte, hogy a 20. század két nagy magyar zenei óriása, Bartók Béla és Kodály Zoltán munkásságának nincs párja a magyar folklorisztikában. Arató Gergely kijelentette: "Kodály zenei nevelési koncepciója ma is a magyar zenei köznevelés alapja. A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható." "Hogyan sáfárkodunk a kodályi örökséggel?" - tette fel a kérdést. Mint mondta, ez az örökség nincs biztonságban, a közöny, a hozzá nem értés, a pénzhiány és a napi kényszer pusztítja Kodály szellemi hagyatékát. Az államtitkár kiemelte: ebben az évben meg kell találnunk azokat az eszközöket, amelyek átviszik Kodály Zoltán örökségét a 21. századba; ez közös feladatunk, nem csak egy minisztérium dolga.
Bónis Ferenc, a Magyar Kodály Társaság elnöke a negyven évvel ezelőtti temetésre emlékezett, Szabolcsi Bence zenetudós gyászbeszédének egy gondolatát idézve Kodály Zoltánról: "amit vállalt, nem kevesebb volt, mint Magyarország újjáteremtése zenében." A szervezet vezetője hangsúlyozta, hogy Kodály Zoltán számára a zene a nemzet fennmaradásának eszköze volt. A zene eszközei az életre készítenek fel nemzedékeket, ezért szentelte a zeneszerző munkássága jelentős részét az "éneklő iskola fölvirágoztatásának" - tette hozzá.
A megemlékezésen a felszólalókon túl számos zenei szervezet - köztük a Nemzetközi Kodály Társaság, a Kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógia Intézet, a Kórusok és Zenekarok Országos Tanácsa, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete és a Magyar Zenei Tanács - képviselője helyezte el az emlékezés virágait a síremléknél. A koszorúzáson megjelent a zeneszerző özvegye, Kodályné Péczely Sarolta, aki Sólyom László köztársasági elnök mellett a jubileumi év védnöke.
A jubileumi évet Kodály Zoltán születésének 125. és halálának 40. évfordulója tiszteletére hirdették meg. A magyar zeneszerzés, népzenekutatás, zenepedagógia és művelődéstörténet kiemelkedő jelentőségű alakja 1882. december 16-án született és 1967. március 6-án hunyt el.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.