Forradalmi nyomdagép költözik a Petőfi Irodalmi Múzeumba
2007. március 6. 16:00
Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét egy, az 1840-es években Magyarországra került nyomdagépen nyomtathatják ki az érdeklődők március 8. és 15. között Budapesten.
Korábban
A díszes berendezést, amely eredetileg a philadelphiai George Clynn találmánya volt, Landerer Londonból szerezte be. Az akkoriban Európában igen ritka nyomdagépet amerikai sas díszítette, ezért "sasos sajtónak" is nevezték a gépet, amelyen a nyomtatandó üres lapot a gép homlokzatán lévő emeltyű segítségével préselték hozzá a festett ólomkockákhoz.
A PIM programja keretében az érdeklődők a Nemzeti dal immár modern technikával készült nyomatából készíthetik el a forradalmi alkotás korhű mását a Columbian típusú géppel. A költőről elnevezett, 1957-ben alapított múzeum a forradalom évfordulója kapcsán számos egyéb programot is szervez: 14-én A helység kalapácsa című hősköltemény hallható, a nemzeti ünnepen pedig megkoszorúzzák Petőfi szobrát, amely a Károlyi-kertben található.
Az intézmény március 8. és 14. között, délelőttönként iskolások számára korabeli helyszínt varázsol az ünnepléshez. A Pilvax kávéházat eredeti leírások alapján korabeli metszetekkel és kávéházi hangulatot árasztó tárgyakkal idézik meg. A korhű teremben jelmezek és kellékek segítségével adják elő a gyerekek 1848. március 15-e eseményeit, a történetet Kerényi Ferenc irodalomtörténész, Petőfi-kutató írta meg.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.