Elszabadultak az indulatok a Da Vinci-kölcsönzés miatt
2007. március 5. 09:30
Heves vita robbant ki Firenzében amiatt, hogy egy tokiói kiállításra szállíthatják Leonardo da Vinci Angyali üdvözlet című remekművét.
Korábban
Tokióba szállítják Leonardo da Vinci (1452-1519) Angyali üdvözlet című alkotását egy ideiglenes tárlatra, a képet szállító repülőgép a tervek szerint március 12-én indul Japánba a római Fiumicino repülőtérről - jelentte be az olasz örökségvédelem.
Az Uffizi vezetősége ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a képet a legszigorúbb biztonsági intézkedésekkel védik. Az 1867 óta a képtárban őrzött remekművet kristálydobozban fogják szállítani, amely szinten tartja a belső hőmérsékletet és megvédi a képet a nedvességtől. A 100 millió euróra biztosított remekművet rendőri felügyelet mellett viszik a repülőtérre, Antonio Godoli, az Uffizi építésze kíséretében.
Nem ez az első eset, hogy Olaszországban komoly vitákhoz vezet egy műtárgy kikölcsönzése: a Getty Museum felemás döntése óta az örökségvédők a világ minden múzeuma, így a japán gyűjtemények felé is bejelentették igényüket a lopott tárgyak visszadására. Amíg ez nem történik meg, addig a legtöbben úgy gondolják, hogy az adott országokban nem engedhetik meg az olasz kincsek kiállítását.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![Hitler](/ih0Ax/label/.cut-640x400/75.jpg)
Hitler
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Hitler legrégebbi harcostársa volt a hosszú kések éjszakájának fő célpontja
- Kegyvesztése után az amerikaiaknál lelt menedékre Hitler közeli barátja
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap
- Nem tiltakoztak a nyugati hatalmak Lengyelország legelső felosztása ellen tegnap
- Az arisztokraták is a köznéppel együtt mulattak a régi Városligetben tegnap
- A magyar király mellett még két másik uralkodó is részt vett a gellérthegyi csillagda felavatásán tegnap
- Felolvasó estekkel és borkóstolókkal várják az érdeklődőket az 52. Tokaji Írótáborban tegnap
- A roma holokauszt 80. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést tegnap