Forradalmak szemtanúja volt a 20. század legnagyobb lengyel újságírója
2007. március 2. 10:15
Korábban
Még ránk vár a feladat, hogy fölfedezzük a világot
A borzalmas afrikai élmények hatására átmenetileg Latin-Amerika felé fordul a figyelme. 1969 nyarán éppen Mexikóban időzött, amikor értesült, hogy a labdarúgó vb pótselejtezőjén Salvador - vitatható körülmények között - 3:0-ra legyőzte Hondurast. Másnap már Tegucigalpában volt, ahonnan egyetlen külföldi tudósítóként jelentette Varsónak, hogy a salvadori légierő bombázta Honduras fővárosát, a két ország között kitört a `futballháború`.A jelentés leadásával több órát kellett várnia, mivel Tegucigalpa egyetlen telexvonalán éppen a hondurasi államfő `beszélgetett` az ország washingtoni nagykövetével. Ma már, a laptopok és mobiltelefonok korában elképzelhetetlen az a műszaki színvonal, amelynek korlátai között Kapuscinski mégis képes volt dolgozni, az események frontvonalában szerzett élményeit, értesüléseit megírni hazai szerkesztőségének (a PAP mellett egy időben a Polityka című hetilap munkatársaként járta a világot).
Szavajárása volt, hogy kétféle ember él a Földön: az egyiket nem érdekli a világ, beéri saját lelkének mélységeivel. A másik típus viszont a világot annak teljes sokszínűségében akarja megismerni. Kapuscinski maga is ebbe a csoportba tartozott: a pince- és szobatudósítókkal ellentétben ő mindig az események sűrűjében járt, csillapíthatatlan kíváncsiságtól vezérelve kutatta a világ titkait, a történések mozgatórugóit.
Bár az utóbbi 25 évben inkább íróként kereste a kenyerét, aggódott az újságírásért, a szakma jövőjéért. Egy nagy hírügynökségnek nyilatkozva rámutatott: az újságírást csak olyan emberek menthetik meg, akiket nem elsősorban a felszínen zajló események foglalkoztatnak, hanem azok az erők és mechanizmusok, amelyek a társadalom viselkedése mögött húzódnak. "Még ránk vár a feladat, hogy fölfedezzük a világot" - mondta alig négy hónappal ezelőtt. Halála meggátolta abban, hogy e nagy kalandból továbbra is kivegye a részét.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Dorogman László)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.