Forradalmak szemtanúja volt a 20. század legnagyobb lengyel újságírója

Életveszélyes kalandok Afrikában

Hírügynökségi újságíróként fiatalon - már az 50-es évek végén - kijutott Afrikába. Ösztönös vonzódását a legszegényebb, elmaradott országokhoz egy interjúban azzal indokolta, hogy gyermekkorát olyan környezetben élte le, amely akkor bízvást a harmadik világhoz volt sorolható. `A fejlett, jómódú országokban egyszerűen nem érzem jól magamat` - mondta egy, őt faggató riporternek, amikor már világhíres író volt.

Kittenberger Kálmánhoz, a korai 20. század nagy magyar Afrika-vadászához hasonlóan Kapuscinskit is az első találkozás alkalmával rabul ejtette a fekete földrész. Egy berlini lapnak adott interjúban megvallotta: 2-3 Európában töltött év után mindig rátört a "honvágy" Afrika után. Az átélt borzalmak, életveszélyes szituációk, a polgárháborúk és törzsi villongások, a "beszerzett" trópusi betegségek dacára, amikor csak tehette, visszatért szeretett kontinensére.

Könyveiben részletesen beszámolt minderről. Jó példa a kongói válság, amelynek kitöréséről, a függetlenség kikiáltása utáni katonai puccsról 1960 júliusában Varsóban értesült. Akkori főnöke, Mieczyslaw Rakowski hallani sem akart egy kongói utazásról, miután az ottani kormány az összes szocialista állam polgárait kiutasította. Hogy vigasztalja Kapuscinskit, kiküldte Nigériába (ahol akkor éppen semmi nem történt).

A nyughatatlan tudósító azonban megtudta, hogy Kairóban hetek óta "dekkol" egy cseh újságíró, aki az őserdőn át akar eljutni Kongóba. Titokban átíratta a lagosi repülőjegyet Kairóra, ahol megtalálta a hozzá hasonló mentalitású cseh kollégát. Jarda Boucekkel együtt hihetetlen kalandok után csakugyan eljutottak a kelet-kongói Stanleyville-be.

A Patrice Lumumba kormányfő meggyilkolása miatt felháborodott feketék egy napon az összes fehéret kiterelték a Résidence Équateur szállóból, összeverték, majd teherautón elszállították őket - nyilvánvalóan kivégzés céljából. A cseh-lengyel duót az mentette meg, hogy szobájuk ajtaja nem a szállodai folyosóról, hanem egy teraszról nyílt, és a fegyveres banditák csak a folyosón végigmenve "inspiciálták" a szobákat, fehérek után kutatva. Később belga zsoldosok karmai közé kerültek Bujumburában (Burundi akkor még belga gyarmat volt); a kivégzéstől csak az ENSZ etióp katonáinak megérkezése mentette meg őket.

Hat évvel később, az akkor már szintén polgárháború dúlta Nigériában fegyveres útonállók fogták el, amikor Lagosból a zendülő jorubák földjére tartott autóval, hogy személyesen győződjön meg az ottani állapotokról. Mivel pénze már nem volt, hogy kiváltsa magát (a korábbi útonállók elvették utolsó fontjait), a banditák leöntötték benzollal, hogy élő fáklyát csináljanak belőle. Ám a kését a tudósító torkához szegező részeg bandavezér - saját mozgalma, az UPGA jelszavait skandálva - váratlanul nevetőgörcsöt kapott. A röhögés átterjedt a többiekre is, és végül futni hagyták a halálra vált lengyel újságírót.

1. Életveszélyes kalandok Afrikában
2. Még ránk vár a feladat, hogy fölfedezzük a világot