A magyar szellemi örökséget terjeszti a Magyar UNESCO Bizottság
2007. február 27. 17:00
Újjáalakult a Magyar UNESCO Bizottság (MUB), amelynek közgyűlése újabb négy évre Hámori József akadémikust választotta elnökévé.
Korábban
A szervezet pénteki budapesti közgyűlése elfogadta a MUB beszámolóját, ez évi munkatervét, és ismét Gresiczki Pétert választotta főtitkárrá. A testület MTI-hez eljuttatott idei előzetes munkatervében kiemelten szerepel például a művészeti és sportoktatás támogatása, a magyar eredmények és szellemi örökség nemzetközi terjesztése, az emberi jogok, a jövőkutatás, az internet-etika és a szerzői jogok témaköre. A testület célkitűzése az is, hogy maximalizálja a Magyarország számára elnyerhető támogatásokat.
A bizottság ezen kívül kiadta Bartók Béla 1913-as algériai népzenei gyűjtésének digitalizált és magyarázatokkal ellátott anyagát is CD-ROM-on, illetve projektet indított a Kodály-módszer nemzetközi bemutatását szolgáló életmű-DVD megjelentetésére.
Az UNESCO az Egyesült Nemzetek Szervezetének nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezete. A létrehozásáról szóló megállapodást 1945. november 4-én húsz állam írta alá. Az UNESCO-nak jelenleg 191 tagállama van, Magyarország 1948. szeptember 14-e óta tagja. A Magyar UNESCO Bizottság elnökét négy évre választják, mintegy 50 tagját az oktatásért felelős miniszter kéri fel. A testület az UNESCO programjainak, elveinek magyarországi megvalósítására alakult nem kormányzati tanácsadó testület.
Célja, hogy a többi tagország nemzeti bizottságával, a kormányzati és nem kormányzati szervezetekkel, intézményekkel, együttműködve segítse az UNESCO munkáját az oktatás, a tudomány, a kultúra és a kommunikáció-informatika területén, és elősegítse a magyar tudománynak és kultúrának az UNESCO útján való népszerűsítését.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.