A lokalitás történeti felértékelődése
2007. április 3. 13:15
Nagy-Britanniában számos sikeres helytörténettel foglalkozó önkéntes projekt zajlik az épületfelújítástól a háborús emlékekről szóló könyvkiadásáig.
Korábban
Mikroszintű emlékezet
A történelem társadalomtörténeti megközelítése már jóval korábban felértékelte a helyi közösségi tapasztalatokat, de a lokális örökségvédelem és a helytörténeti kutatások felívelő időszakának fontos intézményi támogatást is biztosít Nagy-Britannia. A műemlékek felújításától a világháborús emlékekről szóló könyvek kiadásáig számos lokális és személyes történeti örökséget feldolgozó önkéntes projekt zajlik a Local Heritage Initiative program jóvoltából.
A 2000 óta futó program keretében a helyi közösségek képviselői 3 ezertől 25 ezer fontig terjedő, lokális történeti értékek rendbetételét és bemutatását segítő projektekkel pályázhatnak. Évente több mint 1200 projekt kap támogatást, s ezek többsége önkéntesek munkájára építve a helyi történelmi nevezetességeket kelti életre.
A helyi közösségek emlékezete egyúttal beléphet a hivatásosaknak fenntartott tudományos kutatás és történetírás "fellegvárába" is. A helybeliek által értéknek, történeti örökségnek megismert tárgyi és emlékezeti emlékanyagot ugyanis gondosan összegyűjtik egy országos archívumba, és Nagy-Britannia gazdag és diverz múltértelmezéseinek szálai közé illesztik.
Részben olyan elfeledett mikroszintű történetek életre keltése a cél, amelyeket jelenleg elhanyagoltságuk vagy a teljes ismeretlenség óv meg a közérdeklődéstől. Persze igazi kuriózumok is találhatók köztük, mint a kenti csontkamra felújításának és bemutatásának ötlete, ahol például a Temzéből előkerült vizihullákat tárolták. Hasonlóan izgalmas a Nyugat-Dorsetben mára már alig ismert gyümölcsborokat újra feltáró és az egykori gyümölcsösöket is helyreállító akciókutatás, amelynek eredménye egy évente megrendezett Alma Napi Tea ünnepség ketetében meg is ízlelhető.
A változatos közösségi projektek tehát e sokféle lokális örökség megismerését olyan módon teszik lehetővé, hogy egyúttal hosszú távon is biztosítják az értékek hozzáférhetőségét, továbbélését valós környezetükben, történeti és kulturális vonatkozásaik kontextusában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap