Visszakapta a cseh állam a prágai Szent Vitust
2007. február 20. 11:45
Újra a cseh állam tulajdonába került a prágai Szent Vitus székesegyház, a közép-európai gótika egyik legszebb alkotása.
Korábban
A majdnem 14 éve húzódó vita ezzel ismét visszakerült a prágai első kerületi bírósághoz, amelynek most újra kell tárgyalnia az egész ügyet - mondta újságíróknak Marika Komonová, a legfelsőbb bíróság szóvivője. `A testület arra az álláspontra jutott, hogy a Szent Vítus székesegyház, valamint a per tárgyát képező további ingatlanok a csehszlovák kormány 1954-ben meghozott döntése alapján az állam tulajdonába kerültek, s ez jogviszony ma is érvényben van, fennáll` - indokolta az új döntést Pavel Kucera, a testület alelnöke.
Tudta Ön, hogy a Szent István Bazilika tulajdonjogát a magyar állam 2001-ben adta át a katolikus egyháznak? |
A cseh katolikus egyház azonnal bírálta a legfelsőbb bíróság döntését, s jelezte, hogy újabb pert indít a Hradzsinban lévő katedrális és a hozzá tartozó ingatlanok megszerzése érdekében. Miloslav Vlk prágai érsek éppen a héten bírálta élesen a cseh kormányt, hogy súlyosan megkárosítja az egyházat, mert nem hajlandó visszaadni egykori vagyonát. Az egyház szerint a katedrális az egyház tulajdona.
A felmérések szerint a cseh lakosság többsége viszont úgy véli, hogy a neves történelmi emlékműnek az állam tulajdonában kellene maradnia.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap