Nemzetközi együttműködéssel rendeződhetnek a jeruzsálemi ásatások
2007. február 23. 12:30
Izrael csütörtöktől élőben közvetíti a templomhegyi ásatásokat az interneten, hogy megnyugtassa a palesztinokat.
Korábban
Ártalmatlan földmunkákat igazol
Korábban már beszámoltunk arról, hogy az izraeli rendőrség földmunkák miatt korlátozta a belépést Jeruzsálemben a Templom-hegyre. Ez összecsapásokhoz vezetett, és az UNESCO is az építkezések leállítását szorgalmazta. Jeruzsálem polgármestere végül elhatározta a vitatott ásatás felfüggesztését a Mecsetek tere közelében.
Az ügy legújabb felvonásában az izraeli hatóságok három kamerát helyeztek el az ásatás helyszínén, így az interneten keresztül a nap huszonnégy órájában élőben követhetőek az események - jelentette be az izraeli régészeti hivatalszó vivője. Osznat Goaz hangsúlyozta: a kamerák segítségével minden szögből nyomon követhetőek a földmunkák, amelyek sehol sem érnek egyetlen szent hely közelébe sem, s ezt a kamerák képeit követve bárki tapasztalhatja.
"Két éve folyamatosan figyelmeztetem a hatóságokat egy hasonló eset bekövetkeztére, de nem figyelnek rám" - mondja. Ben-Dov igazi szaktekintély és komoly befolyással rendelkezik a muszlim vezetők között is, ám most nem kérték ki a véleményét. Szerinte az új híd ráadásul teljesen felesleges, mivel a feljárót könnyen kijavíthatták volna.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap