Elnevezik a szegedi Fekete Ház kiállítótermeit
2007. február 12. 17:00
Szeged egyik legpatinásabb épülete az 1857-ben, vagyis másfél évszázada épült Fekete Ház, amely jelenleg a Móra Ferenc Múzeum történeti kiállítóhelyeként működik: őszre az évforduló alkalmából kiállítással készülnek a munkatársak, s a látogatók javaslatai alapján el akarják nevezni a ház kiállítótermeit.
Korábban
Idén a Fekete Házban kiállítás mutatja be az ezeréves magyar kézművességet; a magyar népi ékszerek világát és - a várakozások szerint - közönségcsalogató tárlat keretében kaphatnak ízelítőt az érdeklődők a színházi jelmezekről, tervekről.
Az épület időszaki tárlatokra használt három kiállítótermét a ház munkatársai az őszi ünnepségen szeretnék elnevezni, s az erre vonatkozó javaslatokat a Fekete Ház portálján vagy a [email protected] e-mail címen várják. A sajtóreferens elmondta, a kiállítótermek nevéről a döntést a beérkező ötletek alapján fogják meghozni a múzeum vezetői.
Aki fejből nem emlékszik, hogy a termek pontosan miként néznek ki és hogy milyen elnevezés illik hozzájuk, helyszíni szemle céljából - február 16-tól, nyitvatartási időben - ingyen látogathatja meg a múzeumot. A portán csak annyit kell mondani "névadási látogatás".
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.