Kevesen voltak a magyar honfoglalók
2007. február 2. 10:15
Viszonylag kevés honfoglaló magyar érkezhetett egykor a Kárpát-medencébe - ezt támasztja alá az a kutatás, amelynek eredményeiről Raskó István professzor tájékoztatta az MTI-t.
Korábban
A kutatók eddig összesen 110 csontvázat vizsgáltak, ám mindössze 27-ből sikerült azonosításra alkalmas DNS-t nyerni. Egyrészt a mitokondriumok, a sejtek energiaszervének a DNS-ét vizsgálták, a mitokondriális DNS ugyanis kizárólag anyáról öröklődik, ezért alkalmas emberi populációk eredetének vizsgálatára. Raskó István szavai szerint a mitokondriális DNS vizsgálata akkor célszerű, amikor a feltételezések szerint nagyon kevés egyén vesz részt egy bizonyos populáció alapításában.
Mint kiderült, a klasszikus honfoglalás kori sírokban nyugvóknál nagyon jelentékeny az ázsiai eredetű anyai öröklődés. Ezekben a csontokban ugyanakkor nagyon lényeges európai elemeket találtak, ami azt is alátámasztja, hogy a honfoglaló törzsek vándorlásuk során szláv és török népekkel keveredtek. "A köznépi temetőkből származó csontvázak és a mai magyar és székely népesség esetében viszont mindössze 5 százalékos ázsiai eredetű vérvonalat tudunk kimutatni, a többi pedig európai, balkáni eredetű. Tehát a klasszikus honfoglalók által behozott anyai vérvonal gyakorlatilag felhígult az itt élők genetikai állományával, és ez is alátámasztja, hogy viszonylag kevés számú honfoglaló érkezett a Kárpát-medencébe" - mondta Raskó István.
Az apai öröklődés vizsgálatakor az Y kromoszóma egyetlen eltérésére, a dél-uráli bélyegre (markerre) voltak kiváncsiak. "Ez a marker a dél-uráli népeknél, akik a feltételezések szerint az ősmagyarság rokonai, 60 százalékos gyakorisággal fordul elő a férfiaknál. A finneknél és az északi finnugor népcsoportoknál pedig 15-20 százalékos az előfordulása. A mai magyar és székely férfiaknál viszont a kétszáz vizsgált személyből mindössze egynél fedeztük fel az eltérést" - mondta. A férfi csontvázak esetében viszont 4-ből háromnál megtalálható az eltérés, ami bizonyítja, hogy a honfoglaló magyarok jelentős része uráli eredetű.
"A mai magyar és székely férfiaknál az Y kromoszóma olyan variációjára bukkantunk, amely a neolitikumban, a földművelés elterjedésekor Európába érkezett népességre volt jellemző. A Balkánon élő törökök közvetítésével ért ide. Ez a variáció a mai magyaroknál és székelyeknél nagyobb gyakorisággal fordul elő, mint a környező népeknél, és meggyőződésünk, nemcsak a 150 éves török hódoltságnak köszönhető, hanem sokkal korábban megjelenhetett" - mondta a tudós.
A kutatók megvizsgálták a lócsontvázakat is. Mint kiderült, a közhiedelemmel ellentétben a honfoglalás kori törzsek nem az alacsony, a mai hucul, vagy Przsevalszkij-lovakhoz hasonlatos lovakon érkeztek. "Azt találtuk, hogy lovaik megegyeztek a mai Türkmenisztánban található akhal teke fajtával. A középkorban ezek a lovak Rolls Royce-nak számítottak, ugyanis nagyon kevés táplálékkal napi 120-130 kilométer megtételére voltak képesek" - mutatott rá Raskó István.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap