Honfoglalás kori falu nyomai Budakalászon
2004. október 12. 13:35
Az értékes leletek nyomait egy öregek otthona alapozási munkálatai során fedezték fel.
Honfoglalás kori település nyomaira bukkantak Budakalászon egy építkezésen - jelenleg a leletek összegyűjtését, dokumentálását végzik a szakemberek - közölte a munkálatokat irányító Repiszky Tamás hétfőn az MTI-vel. Az értékes leletek nyomait egy öregek otthona alapozási munkálatai során fedezték fel, s ezután vonultak ki ide a régészek - mondta a szentendrei Ferenczy Múzeum kutatója.
Eddig tíz egykori, úgynevezett veremház nyomai kerültek elő a 70 centiméteres földtakaró alól.
Ez idő tájt a IX-X. században félig földbe vájt hajlékokban éltek itt az elődök, akik feltehetően a késő avar kori, vagy első honfoglalás kori őseink lehettek - tette hozzá a szakember. Külön érdekes, hogy úgynevezett halmazos rendszerben egymás közelében épült házak csoportjai alkották a falu szerkezetét. Egyik házban egy kőkemencére is ráakadtak, ebben sütötték étkeiket a hajdani emberek. Az ásatások során ritka díszítésű kerámiák töredékeit is megtalálták, amelyekről rajzok, fotók készülnek, s a leletanyag a szentendrei múzeumban lesz majd megtekinthető, miután elvégezték a tárgyak régészeti elemzését a szakemberek.
Repiszky Tamás azt is elmondta, hogy ezen a környéken valószínűleg a Duna közelsége miatt már évezredekkel ezelőtt éltek emberek. Erre utal a Budakalászon korábban előkerült, időszámításunk előtt 4000 körüli időkből származó, agyagból készült kocsimodell is. Ebből következtetni lehet rá, hogy akkoriban elődeink már ismerték ezen a vidéken is a kereket, ami fontos használati eszközként szerepet játszott a mindennapi életük megkönnyítésében.
(Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére
- Több mint fél ezer rendházat számolt fel a Rákosi-rendszer
- Rabtársainak is megtanította verseit a recski munkatábort megjárt Faludy György
- A legnehezebb időkben is biztos támasza volt az erdélyi magyarságnak Márton Áron
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A „dolgozó nép” ellenségévé kiáltotta ki a kulákokat Rákosi Mátyás
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.