Közös kérdéseket vizsgál a magyar-román történész bizottság
2007. január 25. 08:00
A városfejlődés, a politikai nemzeti tudat alakulása, és a modern kori kisebbségi kérdés szerepel egyebek között a Magyar-Román Történész Vegyesbizottság együttműködési témái között
Korábban
Szász Zoltán: A tüskehúzás kísérlete: |
Elmondása szerint a vegyesbizottság kétévente ülésezik, felváltva, hol Magyarországon, hol Romániában. "Különböző történeti témákat tűz napirendre, nem a konfrontáció keresésével, hanem a szakmailag nehéz kérdések megvitatása céljából" - hangsúlyozta a történész. Legutóbbi ülésükön, amelyet 2006 novemberében tartottak Budapesten, a természet és az ember kapcsolatát vizsgálták a történelem folyamatában - derült ki Szász Zoltán szavaiból.
"Olyan kérdésekkel foglalkoztunk, mint a Kárpát-medencei térség vízügye, vízrajza, vízgazdálkodása, a gátak, települések, és a természeti környezet. De olyan kérdéseket is vizsgáltunk, hogy hogyan látták az embert és a természetet már a XVII. századtól különböző szakemberek, vagy a szépirodalomban hogyan jelenik meg a természeti ember képe" - tette hozzá a magyar tagozat elnöke.
Szász Zoltán tájékoztatása szerint a következő - 2008-ban Romániában megrendezendő - ülés témája a vallások és a társadalom kapcsolata. "Ez nem teológiai megközelítés, hanem a vallásokat, mint a társadalom, a nemzetek fontos tudati és cselekvési megnyilvánulásait vizsgáljuk történeti megközelítésben" - hangsúlyozta a történész. Emlékeztetett arra, hogy olyan térségről van szó, ahol számos vallási felekezet működött és működik egymás mellett a mai napig: ortodoxok, római katolikusok, reformátusok, evangélikusok, unitáriusok és különböző szekták. "A felekezetekhez való tartozás és a vallási kötődés nagymértékben alakították az emberek mentalitását és a közösségek viselkedési normáit. Ezek mindig jelen vannak a pszichikum világában és a mindennapi életben is" - tette hozzá Szász Zoltán.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.