Éghajlatváltozás okozhatta a Tang-dinasztia bukását
2007. január 16. 11:30
Az esős évszak változásai i.sz. 700 és 900 között hozzájárulhattak a kínai Tang dinasztia és a klasszikus maja kultúra pusztulásához.
Korábban
A Nature című brit tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerint a kínai történelem egyik legragyogóbb korszakát fémjelző Tang-dinasztiát a monszun-változás döntötte romba.
A kutatás során a potsdami Geoforschungszentrum (GFZ) munkatársai Gerald Haug vezetésével a Délkelet-Kínában található Zhanjiang melleti tóból vettek üledékmintákat, mivel annak mágneses tulajdonságai és titántartalma támpontot adnak a kelet-ázsiai téli monszun erejére vonatkozóan.
A csaknem három évszázadig, 618 és 907 között uralkodó dinasztia hatalma alatt virágzott a művészet és az irodalom, az Indiával és a Közel-Kelettel folytatott kereskedelem pedig jólétet teremtett. A hanyatlás 751-ben kezdődött, amikor az arabok vereséget mértek a császári csapatokra. A dinasztia végső pusztulását azonban a hosszan tartó aszály és a nyári esők hiánya okozta, ami a termés csökkenéséhez, majd parasztlázadásokhoz vezetett. Végül ezek a felkelések okozták 907-ben a dinasztia bukását.
Haug és munkatársai véleménye szerint a trópusi esők kimaradása nem csak Kelet-Ázsiát érintette, hanem a Csendes-óceán másik oldalán fekvő klasszikus maja kultúrát is, amely a Tang-dinasztiával csaknem egyidőben hanyatlott le. A délkelet-kínai Huguang tóból és a venezuelai Cariaco-medencéből vett minták titántartalmának összehasonlítása során feltűnő hasonlatosságokat sikerült feltárni: eszerint 750 körül egy száraz időszak köszöntött be, amikor igen kevés eső esett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Sikeresen ösztönözte az amerikai nőket a munkába állásra Szegecses Rózsi
- Váratlan események sorának köszönhetően került a trónra II. Erzsébet
- Hétévesen lépett először színpadra Blaha Lujza, a „nemzet csalogánya”
- Szinte egyáltalán nem ismerte az édesanyját a fiatal Marie Antoinette
- Nem lelte meg a boldogságot második házasságában Szendrey Júlia
- Írásait álnéven publikálta a matematikában rendkívül tehetséges Ada Lovelace
- Magánéleti botránya miatt zárult be Hollywood kapuja Ingrid Bergman előtt
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Üldözötteket mentett férjével a világháború idején Nemes Nagy Ágnes
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap