Évtizedes iratmegsemmisítés nehezíti a holokauszt kutatását
2006. december 19. 10:15
Korábban
Ellenőrizhetetlen információk nyomában
Romániában és a Szovjetunióban ugyanis más volt a titkosszolgálatok helyzete, az irattáraikban őrzött dokumentumok 1920-tól illetve 1917-től érintetlenül megvannak. Ugyanakkor amit Magyarországon az államvédelem összegyűjtött, azt az 50-es évek végétől elkezdték visszaadni a belügynek. A 60-70-es, 80-as években pedig több olyan selejtezés volt, amelyről nem készült jegyzőkönyv - magyarázta a szakember.Korábban voltak olyan sajtóhírek, hogy a belügyminiszter 1990-ben térdig járt a holokausztiratokban a Belügyminisztérium Roosevelt téri épületében, illetve, hogy a Jad Vasem intézet 1 dollárért vásárolt holokausztiratokat Magyarországról. A szakemberek ezeket a lapinformációkat máig nem tudták leellenőrizni - mondta Gecsényi Lajos.
Arra a kérdésre, mi lehet az oka annak, hogy a magyar államról a nemzetközi közvéleményben időről időre olyan hírek jelennek meg, hogy nem adja vissza a világháborúban, illetve azt követően elrabolt műkincseket és eltitkolja a holokausztra vonatkozó dokumentumokat, Gecsényi Lajos elmondta: évek óta bizonygatja a nemzetközi fórumok előtt, hogy a holokausztiratok megsemmisültek, mégis `a szőnyeg szélére állítva szégyenkeznie kell`. Ez a szituáció független az aktuális kormány politikai összetételétől, 2002 előtt is adódtak hasonló helyzetek. Azt pedig nagyon nehéz bizonyítani, hogy nem léteznek az iratok, pedig ebben a kérdésben Magyarországon senkinek sem érdeke elhallgatni az igazságot - hangsúlyozta a főigazgató.
`A bizottság felállításának célja, hogy a nemzetközi közvéleményben helyreállítsa Magyarország hitelét, becsületét, aminek csorbítására egyébként semmi okot nem szolgáltattunk` - mondta Gecsényi Lajos. Hozzátette: amerikai kollégái azt kérdezgetik: vannak-e olyan helyen iratok, amiről ő sem tud. Miután azonban a belügyi és a titkosszolgálati levéltárak iratkezelése is az Országos Levéltár szakmai ellenőrzése alatt áll, a válasz egyértelműen nemleges.
A bizottság munkájának eredménye elsősorban az lehet, hogy kiderül, miként tűntek el az iratok, kisebb részben pedig megeshet az is, hogy előkerülnek eddig ismeretlen dokumentumok. Erre példa lehet, hogy az egyik, azóta már megszűnt bankban gyűjtötték a második világháborúban a németek által a zsidóktól elrabolt értéktárgyakat, ezért ennek a banknak az iratai fontosak lehetnek. De azt a lehetőséget is meg kell vizsgálni, hogy a szovjet csapatok elvittek-e ilyen iratokat, hiszen arról konkrét információ van, hogy az egyik orosz hadtörténeti levéltárban 45 ezer, a központi csendőrparancsnokságról származó megfigyelési karton találtak. Így azt semmi nem zárja ki, hogy a szovjet csapatok a második világháború során holokausztiratokat is magukkal vittek volna.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap