Látogatható lesz Szent Pál sírja
2006. december 13. 12:30
Megtalálták a Szent Pál apostol földi maradványait tartalmazó sírt a vatikáni Szent Pál bazilika főoltára alatt. A 2002-ben kezdődött és ez év novemberében befejeződött ásatások eredményeit sajtótájékoztatón ismertették.
Korábban
A sír megtalálásáról már tavaly februárban hírt adtunk, akkor azt is megírtuk, hogy az ásatást az épület 19. századi tervrajzainak segítségével kezdték meg, ugyanis 1823-ban egy pusztító tűz után szinte teljesen újjá kellett építeni a templomot. Az első vizsgálatok során a régészek sikeresen rekonstruálták az eredeti templom alakját, melyet az i.sz. 4. században, 386-ban építettek. A tényleges ásatás a bazilika főoltára alatt vette kezdetét, és a Vatikán kutatói így jutottak el a kőszarkofághoz, mely az eredeti negyedik századi épület alapjainál található. Az itt talált síron a következő felirat látható: `Pál apostol, vértanú`.
A főoltár alatt található, 2,55 méter hosszú, 1,25 méter széles és 1 méter magas szarkofág felnyitása egyébként is több éves régészeti munkát igényelne, ugyanis az szinte teljesen beágyazódott a templom évszázadok alatt egymásra épült rétegeibe. A munkások idén május és november között egy ablakot nyitottak a templom padlózatában, hogy legalább egy kicsit láthatóvá tegyék a sírhelyet.
A Biblia nem részletezi Pál halálának körülményeit. A kutatók többsége szerint i.sz. 60 körül Nero császár uralma alatt fejezték le. A Katolikus Egyház másik nagy kiemelkedő személyiségének, Szent Péternek sírját a Szent Péter Bazilikában 1939 és 1941 között folyó ásatások során találták meg, ám azok hitelességét csak VI. Pál pápa ismerte el 1976. júniusában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.