Kiadták Bunuel forgatókönyveit
2006. december 7. 16:00
Luis Bunuel spanyol filmrendező legjelentősebb filmjeinek forgatókönyvét tartalmazza az a könyvsorozat, amelyet kedden mutattak be Budapesten, a Cervantes Intézetben.
Korábban
Az önéletrajzi kötet az Oscar-díjas filmrendező és barátja, forgatókönyvíró társa, Jean-Claude Carriere beszélgetései alapján született, a könyvet 1982-ben, Bunuel halála előtt egy évvel adták ki Párizsban.
A forgatókönyveket tartalmazó első, már korábban megjelent részben az alkotó első két filmjének szövege, a húszas-harmincas évek szürrealista mozgalmának két jelentős kortörténeti dokumentuma olvasható: Az andalúziai kutya, amelyet Salvador Dalíval közösen írt, valamint a Párizsban forgatott Aranykor. Ezek mellett a hatvanas évek első felének két kiemelkedő műve, a Spanyolországban készült Viridiana és a mexikói korszak legismertebb alkotása, az Öldöklő angyal is szerepel a kötetben.
Az andalúziai kutya és az Aranykor forgatókönyvében a szerkesztők vastag, illetve vékony betűvel különböztetik meg a megvalósult film szövegét az eredetitől, a többi alkotás esetében az eredeti forgatókönyvet közölték. "A forgatókönyv egy közbülső állomás, amely csak a filmmel összehasonlítva nyeri el igazi értékét: ennek a könyvnek akkor nincs hiányossága, ha az olvasók megnézik az alkotást is" - mondta a keddi bemutatón Pálfi György filmrendező, aki saját bevallása szerint alkotói bátorságot is tanult a spanyol művésztől. Pálfi György mellett Iványi Marcell filmrendező, Bikácsy Gergely filmkritikus és Imrei Andrea fordító is részt vett a bemutatón, amelyen Luis Bunuel filmjeinek aktualitásáról, provokatív hangvételéről és megértési nehézségeiről is szó volt.
A sorozat második és harmadik kötete a tervek szerint három-három forgatókönyvet tartalmaz majd: az Egy szobalány naplóját, a Tristanát és a Tejutat, valamint a hetvenes évek végén forgatott trilógiát (A burzsoázia diszkrét bája, A szabadság fantomja, A vágy titokzatos tárgya).
Luis Bunuel 1900-ban született a spanyolországi Calandéban. Az 1920-as évek végén Franciaországban kezdte filmrendezői tevékenységét, a francia avantgardisták - a szürrealisták - jelentős képviselője lett. A harmincas években áttért a realista stílusú dokumentumfilmek készítésére. Néhány évig Spanyolországban dolgozott, majd az Egyesült Államokba emigrált, ahonnan 1946-ban Mexikóba költözött. A burzsoázia diszkrét bája című filmjével 1972-ben elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat. Luis Bunuel 1983. július 29-én halt meg Mexikóban.
A Cervantes Intézet filmklubot is szervez a rendező alkotásaiból, a spanyol kulturális központ január 16-ig az alkotó 13 filmjét vetíti majd le.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.