Konferencia és emlékkiállítás a Kernstok-villa megmentéséért
2006. december 7. 10:15
Emlékkiállítást és tudományos ülést rendeznek a nyergesújfalui Kernstok-villa megmentéséért Kernstok Károly (1873-1940) festőművész munkásságáról, a családról, az otthonául szolgáló villáról.
Korábban
A Kernstok-ház |
Kernstokra a századforduló tájékán a nagybányai festők hatottak, később, a párizsi tanulmányút alatt Cézanne, Van Gogh, a Fauve-ok (Vadak), mint Matisse, Derain művészete. 1909-től a Nyolcak nevű művészcsoport egyik vezetője lett, a 20-as évek végén a Képzőművészek Új Társasága (KÚT) művésztanácsának volt az elnöke.
A Kernstok-villa azonban mára annyira lepusztult, hogy félő, egy-két év alatt összedől - mondta művészettörténész, hozzátéve, a város az emlékkiállítással és a konferenciával kívánja felhívni a figyelmet az épületre, segítséget kérve a megmentéséhez. Nyergesújfalu önkormányzata pályázaton igyekszik pénzt szerezni, de sajnos az nem lesz elegendő a restauráláshoz - vélekedett.
Emiatt az emlékkiállítást sem lehet megrendezni a villában, ezért a Polgármesteri Hivatal épületében levő Kernstok Galériában állítják ki a művész mintegy 80 alkotását, ebből 20-22 olajkép, a többi grafika és akvarell. A képek legtöbbje a tatai Kuny Domokos Megyei Múzeum tulajdona, de van köztük három olyan alkotás, amelyet a Magyar Nemzeti Galéria letétbe helyezett a nyergesújfalui városházán.
A tudományos ülésen Hadik András, az Építészeti Múzeum munkatársa "A Kernstok család Nyergesen" címmel beszél a családról és a villáról. Gassama-Szabó Bernadett a festő két olyan képét mutatja be, amely eddig magángyűjteményben lappangott és most először láthatja a közönség. Kovács Bernadett művészettörténész Kernstok Károly kiállított képei alapján elemzi a festő művészetét, Rockenbauer Zoltán művészettörténész "A nyergesi Vadak" címmel tart előadást a Kernstok-féle képzőművészeti szabadiskoláról, ahol a festő tanítványai között volt Derkovits Gyula, Goszthony Mária és Novotny Emil Róbert.
A Nyergesújfalun pénteken nyíló emlékkiállítást állandó tárlatként rendezték meg, de már jelentkezett Kaposvár és Szeged is, hogy szeretné bemutatni azt, így valószínűleg vándortárlat lesz belőle. A Kernstok Galériában 2007 márciusának végéig lesz látható a kiállítás - tette hozzá Gassama-Szabó Bernadett.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.