Zsidó katakombákat utánoztak a korai keresztények
2005. július 29. 11:20
A római zsidók már száz évvel a korai keresztények előtt földalatti labirintusokba temetkeztek. Az őskeresztények csak lemásolták a földalatti temetőket Rómában.
Korábban
Békés együttélés és kulturális kölcsönhatás a tufába vájva
Az Utrechti Egyetem kutatói zsidó katakombákból kapott szerves anyag vizsgálata alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az őskeresztények átvették a római zsidók tufába vájt, földalatti temetkezésének szokását.
Kétségtelen, hogy a római őskeresztény katakombák eredetének kérdése amolyan tyúk-tojás probléma: a legkorábbi keresztények nyilván zsidók voltak. S ettől még persze a katakombákat a legfontosabb korakeresztény építészeti örökségként tartjuk számon.
A felfedezés jelentősége abban áll, hogy a latin írott források szerint az első zsidó közösségek az i.e. 1. században jelentek meg Rómában, míg a zsidó közösség által temetkezésre használt Villa Torlonia katakombáiról mindeddig úgy gondolták, hogy csak i.sz. 3. századtól voltak használatban. A Villa Torlonia katakombájában radiokarbonos kormeghatározással vizsgálódó holland kutató szerint a temetkezés ennél korábban, már az i.e. 1. század és az i.sz. 1. század között megjelent.
Rómában összesen 60 korakeresztény és két zsidó katakombát ismerünk, s ezek a nedvesség miatt csontleleteket már nem tartalmaznak. A húsz éven keresztül Benito Mussolini lakhelyeként is szolgált Villa Torlonia katakombájat menóra, pálmalevél, frigyláda díszíti, hasonlóan a másik temetkezési helyhez, amely az egykori Via Appia mellett található.
A kutató szerint a mostani eredmények megerősítésére keresztény katakombákban is szisztematikus radiokarbonos vizsgálatokat kell végezni. Az őskeresztény emlékek kormeghatározása rendszerint ugyanis nem radiokarbonos módszerrel, hanem a bennük található őskeresztény jelképekkel (hal, galamb) díszített sírboltok alapján lehetséges.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.