Magyar kutató járt a hunok fővárosában
2006. december 7. 12:30
A mongol kutatók kicsit irigyek ránk, hogy nekünk van hun-mondánk - mondta el dr. Obrusánszky Borbála történész-orientalista a Múlt-kornak.
Korábban
A hun örökség nyomában
Múlt-kor: Elmondaná, hogy milyen iskolák, történészi álláspontok léteznek az orientalisták, mongolisták között?
Obrusánszky Borbála: Jelenleg a mongolista történészek azon az állásponton vannak, hogy a hunok hozták létre azt a sajátságos pusztai államformát, melynek egyes elemei évszázadokon keresztül megőrződtek. Szintén egységes álláspont alakult ki a xiong-nu és a hun nép azonosságáról, sőt a kínai nyelvészek azt is tudni vélik, hogy a xiong-nu kifejezés valójában egy hunnu alakot ad vissza, a régi kínai kiejtés alapján. Ma már azt is elismerik a hun kutatók, hogy a hunok egy sajátos, önálló kultúrát teremtettek meg Eurázsia-szerte, melynek elemeit megtaláljuk az eurázsiai népek között.
Tongwancheng (Fehérvár), a déli hunok fővárosa |
Mk: Az elmúlt évtizedekben milyen jelentős hun emlékek kerültek elő?
OB: Az elmúlt évtizedekben a hunok egykori lakóhelyéről: Észak-Kína több tartományából, Oroszországból valamint Mongóliából nagyon sok új lelet került elő. Kína, Belső-Mongólia Autonóm Tartományából leghíresebbek az ún. ordoszi kincsleletek, amelyek ugyan 1972-ben kerültek elő, de azóta csak egy monográfiában (Érdy Miklós könyve) van részletes leírás róla. Az i.e. 5-3. századból származó leletek között gazdag arany és bronz tárgyak kerültek elő. De a hivatalosan hamarosan megnyíló belső-mongóliai Hun Múzeumban bemutatnak nemrégen előkerült hun női diadémokat, és építészeti emlékeket, sőt hun pecsétnyomókat is, amelyek a tartományi ásatások során kerültek elő.
A szerzőről Az ELTÉ-n végzett mongol-történelem szakon, majd a Mongol Állami Egyetem tanult. Előbb a Pécsi Egyetem külső munkatársa volt, majd az MTA Néprajzi Kutatóintézetének Sámán Archívumában dolgozott. Innen került a Kőrösi Csoma Sándor Egyetemre, ahol jelenleg is előadóként dolgozik. Eddig nagyjából 15-ször járt Mongóliában, és 5-ször Kína északi területein. A kutatónak 3 monográfiája jelent meg itthon (A mongol népek története, A nesztoriánus kereszténység, A hunok kultúrtörténete), és 2 fordítást jelentetett meg (Zagd Batszajhan: A hun népek története, Dzsingisz kán: A bölcsesség kulcsa). Ezen kívül rendelkezik mongol és angol nyelvű tanulmányokkal is. |
Mongol területen H. Perlee végzett terepbejárást a régi városmaradványoknál, falaknál, és kb. 15 települést nyilvánított hun korinak. Ezek közül a legnagyobbnál, a Góbiban lévő Bajanbulagnál már megkezdődtek a régészeti feltárások, orosz-mongol részvétellel. A hun emlékek után azonban Mongólia szinte minden megyéjében folynak ásatások, eddig megközelítően ezer sírt tártak fel, orosz oldalon, a Bajkál- tó déli részén pedig körülbelül kétezret. A leghíresebb mongóliai feltárás az ún. Gol Mod I-II. projekt, melyet a franciák vezetnek, és a Mongólia középső részén lévő előkelő sírokat tártak fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap