Programajánló: Budai séták Krúdyval
2006. november 30. 17:00
A Krisztinaváros kávéházait, kisvendéglőit, cukrászdáit, egy régi világ mindennapjainak, társas összejöveteleinek színhelyeit ismerhetik meg mindazok, akik szombaton ellátogatnak az Óbudai Társaskörbe, a Budai séták Krúdyval című zenés irodalmi sorozat második estjére - közölték a szervezők az MTI-vel.
E korszak hangulatát idézi fel az Óbudai Társaskör Budai séták Krúdyval című négy estből álló sorozata. A zenés irodalmi esteken Saly Noémi irodalomtörténész segítségével a közönség megismerheti az óbudai kávéházak, a krisztinavárosi kisvendéglők, a tabáni kocsmák, a vári cukrászdák egykori életét.
Az adott városrészről szóló írások felolvasását korabeli muzsika kíséri. A régi világ megidézését minden alkalommal a Társaskör "Zöld szobájában" látható kiállítás is segíti. Az október első "művészeti szalon" az óbudai kávéházakba kalauzolta el az érdeklődőket.
A szombati programban a Krisztinaváros kisvendéglőit mutatják be Kiss Mari és Dunai Tamás közreműködésével. A korabeli muzsikából Berki Sándor Dezső vezetésével a Kék-Duna Koncert-Szalozenekar ad ízelítőt. Az előadáshoz Krisztinavárosi kisvendéglők címmel a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum kamarakiállítása kapcsolódik.
A program szerint február 17-én a tabáni kocsmák hangulata elevenedik meg. A sorozat utolsó rendezvényét jövő április 13-án tartják, amikor az érdeklődők "Krúdy karján" a vári cukrászdákat és mézeskalácsosokat ismerhetik meg.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap