Churchill rajongott a tudományos fantasztikumért
2006. november 30. 11:00
Egy új kutatás szerint Sir Winston Churchill lelkes science-fiction rajongó volt, aki szívesen kölcsönzött gondolatokat barátja, H.G. Wells műveiből is.
Korábban
A világok harcára készült |
Az már eddig is ismert volt, hogy a két férfi először 1902-ben találkozott, majd személyes kapcsolatban maradtak, és egészen Wells 1946-ben bekövetkezett haláláig leveleztek. Toye szerint Wells nagy hatást gyakorolt az ifjú politikusra, ezt jelzi, hogy az Egy modern utópia című munkájának Churchill már a kéziratát is olvasta, és több mindenben egyetértett a szerzővel.
Szintén erre utal a nem sokkal később, 1906. október 9-én Glasgow-ban megtartott beszéde is, amelyet ma politikai pályafutásának egy legjelentősebb pontjaként tartanak nyilván. Az itt elmondottakban Churchill a könyv eszméinek átvételével állt ki a nincstelen milliók állami támogatása mellett.
Sir Winston igazi sci-fi rajongó volt. Az egyik, barátjának írt kritikájában pont azt jegyezte meg, hogy szerinte egyik könyvében túl sok a gondolatébresztő szöveg, és túl kevés a cselekmény. A kettejük közti kapcsolatot jól jellemezte, hogy 1931-ben Churchill azt írta Wellsnek: olyan jól ismeri műveit, hogy akár le is vizsgázhatna belőlük.
Toye szerint az emberek úgy néznek a 20. századi politikusokra, mintha azok csak nagy filozófusok műveit olvasnák. Arról azonban sokan elfelejtkeznek, hogy Churchill és a hozzá hasonló politikusok egy nehéz nap után hazaérve legkevésbé sem ezeket a nehéz könyveket olvasták. Olyasmit kerestek, ami tele van eszmékkel és ötletekkel, de egyben szórakoztat is, és a korabeli sci-fi pont ilyen volt.
"Ez az egész olyan lehetett, mintha Tony Blair a Star Trekből vagy a Doctor Who-ból idézne beszédeiben" - mondta Toye.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap