200 éves magokat élesztettek újjá
2006. október 11. 10:15
A brit országos levéltárban talált jegyzetfüzetben lapuló, Dél-Afrikából III. György idején behozott maggyűjteményt élesztett újjá a Királyi Botanikus Kert.
Korábban
Archeobotanikai rekonstrukció
"Korántsem kedvező körülmények között, egy évig a kereskedőhajón, majd újabb éveken át a Towerban tárolták a magokat tartalmazó jegyzeteket" - mondta el Matt Daws, a Millennium Seed Bank munkatársa. "Csak az utóbbi tíz évben kerültek viszonylag biztos helyre, így nem igazán számítottunk a három csemetére."
A magok tulajdonosa, Jan Teerlink holland kereskedő porosz hajóval selymet és teát hozott be Jáváról és Kínából, és a Jóreménység-fokánál kikötve tért vissza Európába. Ezután brit fogságba esett, személyes tárgyai és feljegyzései az Admiralitás Legfelsőbb bíróságához, majd a Towerba kerültek. Az, hogy vajon a magokat miért tette félre jegyzetei közé, ma már nem rekonstruálható pontosan.
Nem ezek a legrégibb magok, amelyeket sikerült újra éleszteni: négy évvel ezelőtt amerikai kutatók ötszáz éves lótuszmagot, legutóbb pedig izraeli kutatók kétezer éves pálma magját csíráztatták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.