Meghal Isaac Stern hegedűművész
2004. szeptember 13. 12:06
Az ukrajnai Kremenetszben látta meg a napvilágot 1920. június 21-én. Egyéves volt, amikor szülei Ukrajnából San Franciscóba vándoroltak ki. Itt végezte zenei tanulmányait és itt is debütált a San Franciscó-i szimfonikusokkal. 1937-ben lépett fel először önálló koncerten New Yorkban. Európában 1948-ban adott elso ízben koncertet. Vendégszerepelt híres fesztiválokon (Prades, Edinburgh), 1956 óta pedig a Szovjetunióban is. Amerikában éppen úgy népszerű, mint Izraelben. Annak önvédelmi háborúi alatt - nagy összegu kötbér fizetését is vállalva - egy sor hangversenyt is lemondott, hogy izraeli katonák elott játszhasson. Németországban azonban nem lépett fel, mert mint zsidó ember, nem tudta volna elviselni, hogy a holokauszt hazájában taps köszöntse őt. 1979-es kínai meghívása alkalmából dokumentumfilm készült hangversenykörútjáról Maótól Mozartig címmel. A film világsikert aratott és 1981-ben Oscar-díjjal tüntették ki. A Sony Classical (korábban CBS Masterworks) 75. születésnapjára CD korongon közzétett gyakorlatilag mindent, amit Stern pályafutásának kezdete óta eljátszott. Különösen híresek Csajkovszkij hegedűversenyének 1949-bol, 1958-ból és 1973-ból származó interpretációi.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit tegnap
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 2024.09.20.
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 2024.09.20.
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 2024.09.20.
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 2024.09.20.