Megrongálták a Szabadság tér szovjet hősi emlékművét is
2006. szeptember 19. 16:55
A Szabadság téren álló szovjet emlékművet súlyosan megrongálták az éjszaka folyamán. Az obeliszk mindkét oldaláról leverték a bronz domborműveket, ezeket több méterrel távolabb a földre hajították. Az emlékmű alapzatáról több négyzetméternyi kőburkolatot levertek. A szocialista időszak egyetlen budapesti köztéren maradt emlékműve korábban is sok izgalmat váltott ki. Az eredetileg csak pesti Bastille-ként ismert kivégzőhelyen az 1920-as években már Trianon-emlékmű állt.
Vésőkkel estek neki a tüntetők hétfő éjjel a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnek, kedd kora hajnalra a déli oldaláról lebontották a szovjet címert és a feliratot, a katonákat ábrázoló domborművet pedig leverték róla. Az obeliszket fehér festékkel leöntötték, vörössel lefújták, és különféle feliratok kerültek rá. Az emlékműre magyar lobogót és Árpád-sávos zászlót tettek.
1946-ban állították fel Antal Károly munkáját, a 15 méteres obeliszket. Az emlékmű tetején aranyszínű ötágú csillag, átellenes oldalain szintén aranyszínű sarló-kalapács, illetve két-két magyar és orosz nyelvű felirat található: "DICSŐSÉG A FELSZABADÍTÓ SZOVJET HŐSÖKNEK". Északi és déli oldalán két félköríves bronz dombormű látható. A déli oldalon nyolc szovjet harcos zászlóval és harckocsival, a háttérben a Klotild-paloták és az Erzsébet híd; az északin négy szovjet harcos, a háttérben az Országház épülete látszik. Az elesettek nevét tíz táblán sorolták fel. Ez a szocialista időszak egyetlen köztéren maradt szovjet emlékműve Budapesten.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.