Az isteni színjátszó: 685 éve halt meg Dante
2006. szeptember 14. 10:15
Korábban
Utazás a másvilág birodalmaiban
Magányos és nélkülözésekkel teli, ám költőileg igen termékeny időszak következett életében. 1304 és 1307 között megírta a Vendégség című verses-prózai filozófiai értekezését, valamint A nép nyelvén való ékesszólásról című nyelvtudományi munkáját, s nekifogott a Színjáték formába öntésének. Amikor 1310-ben VII. Henrik német-római császár seregeink élén Itáliába érkezett, Dante bízott abban, hogy ő lesz Itália megváltója, Firenze felszabadítója, aki új pax romanát teremthet. Henrik 1313-ban bekövetkezett halála véget vetett reményeinek, így Párizsba ment, teológiát tanult, majd 1316-ban visszatért Itáliába, s kezdetben Veronában, majd 1318-tól Ravennában Novello da Polenta herceg udvarában élt.Legszínesebb, legmozgalmasabb része a Pokol, amelyben Dante főként politikai ellenfeleit helyezte el, válogatott kínzásokkal büntetve őket, eszményképeit azonban a boldogabb tartományokkal jutalmazta. A legnehezebb, legelvontabb Paradicsom a beteljesedés, a befejezettség költeménye. Magyarra először Szász Károly ültette át, ám a fordítás csúcsa a Babits Mihály-féle Színjáték lett.
A mű befejezése után nem sokkal Dante maláriában megbetegedett, és 1321. szeptember 14-én (vagy 13-án) Ravennában halt meg. Itt is temették el a "Dante költő sírja" feliratú kápolnában. A firenzeiek több sikertelen kísérletet tettek hamvai megszerzésére után, és ezután fiktív síremléket állítottak neki a Santa Croce templomban.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.