Teret neveznek el a Beatlesről Hamburgban
2006. szeptember 14. 11:45
Beatles-dalok feldolgozásait tartalmazó lemez eladásából befolyó pénzek is hozzájárulnak a zenekar emlékét megörökítő tér létrehozásához Hamburgban.
Korábban
A hatalmas, lemez alakú teret a Hanza-város vigalmi negyedében, a Reeperbahn és a Grosse Freiheit utcák sarkán alakítják ki. A költségek 300 ezer euróra (81 millió forintra) rúgnak. Az összegből eddig 115 ezer euró gyűlt össze adományokból, jelentette a hamburgi Oldie 95 rádióállomás. Közpénzt a célra nem vesznek igénybe. A hiányzó összeget részben az EMI lemezcég kívánja előteremteni, nem merő szívjóságból, hanem üzleti alapon. A világ egyik legnagyobb lemezkiadó vállalata a négy liverpooli zenész előtt tisztelgő cd-t ad ki `All Together Now - Beatles Songs by Superstars` címmel, a korongon 15 Beatles-dal, valamint egy mix lesz hallható jelenkori sztárénekesek előadásában.
A Lucy In The Sky With Diamondst például Elton John énekli, a Yesterday az En Vogue előadásában szólal meg, Tina Turner a Helpet adja elő (amit már feldolgozott a 80-as évek közepén megjelent Private Dancer című nagylemezén is). Az idei Eurovíziós dalfesztiválon Németországot képviselő Texas Lightning nevű banda a Norwegian Woodot dolgozta fel. A lemezcég minden egyes eladott cd után 1 eurót fizet be a tér és az ott felállítandó Beatles-emlékmű létrehozásának költségvetésébe. Az emlékmű ott fog állni, ahol egykor, a 60-as évek elején a Beatles karrierje elkezdődött: az időközben lebontott Star Klub helyén. A lemez szeptember 29-én kerül a boltokba.
Eddig már számos neves zenész és közéleti személyiség járult hozzá a 300 ezer eurós költség előteremtéséhez, köztük Brian Auger, Suzy Quatro, Marius Müller-Westernhagen, Melanie C., Matthias Jabs (a Scorpions gitárosa) és Hape Kerkeling német tv-komikus (akinek új könyve, a Santiago de Compostela-i zarándokhelyre vezető 800 kilométeres gyalogtúrájáról szóló naplója hetek óta vezeti a Der Spiegel és a Buchreport eladási jegyzékén a nem szépirodalmi kötetek rangsorát).
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 20:20
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 18:05
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 16:05
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 15:05
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben 11:20
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait 09:05
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez tegnap
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására tegnap