Meghal Nyikita Hruscsov szovjet politikus
2004. szeptember 13. 12:06
Nyikita Szergejevics Hruscsov Kalinovkában született 1894. április 17-én. 1918-ban lépett be a bolsevik pártba, 1919-ben csatlakozott a Vörös Hadsereghez, s részt vett a fehérek és a lengyelek elleni hadjáratokban. 1925-ben független pártmunkás lett, Kaganovics, az ukrán főtitkár vitte magával Moszkvába. Harkovban és Kijevben dolgozott, 1931-től Moszkvában pártmunkás, a pártbizottság titkára. 1935-ben moszkvai első titkár s a Központi Bizottság tagja lett. Sztálin híveként részt vett a tisztogatásokban. Egyike volt a három vidéki titkárnak, akik túlélték a `csisztkát`. 1937-ben a Külügyi Bizottság tagja, később az ukrán párt első titkára lett. A német invázió idején az ipar evakuálását, majd a hadseregben a partizánmozgalmat irányította. A sztálingrádi és kurszki csaták idején a hadvezetés politikai tanácsadója, Ukrajna felszabadulása után a közigazgatás helyreállításával és az életfeltételek megteremtésével foglalkozott. Az 1946-os éhínség után a főcél a gabonatermés növelése volt, az élelmiszerek elosztása kérdésében azonban szembekerült Sztálinnal. 1949-ben a moszkvai pártbizottság és a Központi Bizottság titkáraként a mezőgazdaság volt a területe. Sztálin halála, majd Berija félreállítása után - a pártapparátus révén - pártvezető lett, s Bulganyint tette a kormány élére. Első külföldi útján megkövette Titót, annak 1948-as kiközösítése miatt. A XX. kongresszuson felfedte a sztálini önkény brutalitását. Az olvadás idején foglyok ezreit bocsátották szabadon, és sok áldozatot rehabilitáltak. A desztalinizáció nyomán Lengyelországban és Magyarországon is zavargás kezdődött 1956-ban. Hruscsov elfogadta Gomulka nemzeti kommunizmusát, de a magyar forradalmat fegyverrel tiporta el. Meghirdette a békés egymás mellett élést, versenyre hívta ki a kapitalizmust. Meg akarta előzni az USA-t, s 28 millió hektár szűzföldet töretett fel. A terv kudarcot vallott, a Szovjetunió ismét búzát importált. Balsikerei és önkényes módszerei miatt ellenzéke 1964-ben felmentette, utóda Brezsnyev lett. Utolsó éveiben házi őrizetben élt, 1970-ben adta ki emlékiratát: Szemben a zsarnokkal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.