Meghal Rajk Lászlóné
2004. szeptember 13. 12:06
Földi Júlia Budapesten született 1914. február 9-én. 1944 októberében, a nyilas hatalomátvételkor férjével együtt letartóztatták és Sopronkőhidára vitték. Onnan gyalogmenetben jutottak el a németországi Bernauba, ahol az amerikaiak közeledtére feloszlatták a `vándorló fegyházat`. Linzig ismét gyalog mentek, majd Markos Györggyel hármasban a Dunán, csónakon jöttek haza. 1945 után a magyar demokratikus nőmozgalom egyik vezetője volt. Férjével együtt 1949. május 30-án letartóztatták, (fiuk, László csak néhány hetes volt) 1950-ben első- és másodfokon öt év fegyházra ítélték. 1954-ben szabadult ki, s harcba szállt a Rákosi-rendszerrel férje ügyének tisztázásáért és hamvainak tisztességes eltemetéséért. A temetést - Tito és Gerő krími megállapodása nyomán - 1956. október 6-ára tűzték ki, és Rajkné ragaszkodott ahhoz, hogy ne csak a párt hivatalos képviselői, de egy vádlott-társa is (Szász Béla) beszéljen. Az októberi forradalom leverése után őt is a romániai Snagovba vitték. Később az Országos Levéltárban dolgozott, s Károlyi Mihályné baráti köréhez tartozott. Az 1970-es években kettejük körül szerveződött a Kádár-rendszer ellenzéke. 1972-ben Duczynska Ilonával együtt részt vett Haraszti Miklós Darabbér-perének tárgyalásán, s ez jelzés volt a hatóságoknak, hogy egy keményebb ítéletet mekkora szolidaritási hullám követne. Rendszeresen megjelent a Donáth Ferenc lakásán tartott értelmiségi összejöveteleken. Több dokumentumot írt alá, amelyekben tiltakoztak a csehszlovák Charta '77 ügyében hozott ítéletek ellen. A Rajk-butik fia Galamb utcai lakásában nyílt meg 1981 februárjában, itt árulták a szamizdat-kiadványokat. Halála után sokak védettsége megszűnt, mivel védte is a fiatalabb nemzedéket azzal, hogy valamilyen kapcsolatban is állt a politikai vezetés egyes köreivel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Vagyona miatt keverték rossz hírbe a szörnyetegnek tartott Báthory Erzsébetet
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Máig nem derült fény arra, hogy ki és miért mérgezte gázzal a mattooni polgárokat
- Még mindig nem oldották fel a roswelli incidens aktáinak titkosítását
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 20:20
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 17:05
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 14:20
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon 11:20
- 11:20
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca 09:50
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson 09:05
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap