Megszületett Heckenast Gusztáv könyvkereskedő és nyomdatulajdonos
2004. szeptember 13. 12:06
Kassán született, 1826-tól sógorának, Wigand Ottónak pesti könyvkereskedésében volt tanuló, majd segéd. Amikor 1833-ban Wigand tiltott könyvek kiadása és árusítása miatt Lipcsébe menekült, megörökölte üzletét. A vállalatot 1934-től saját nevén vezette. Üzletét az 1838-i árvíz jórészt elpusztította; a magyar írók siettek segítségére a Budapesti árvízkönyv című kiadvány jövedelmével, míg külföldi kollégái elengedték tartozásait. 1839-ben 8000 kötetes kölcsönkönyvtárat nyitott. 1840-ben megindította első magyar könyvészeti folyóiratot Bibliographia Értesítő címmel, még ebben az évben társult Landerer Lajos nyomdásszal. Legfontosabb kiadványuk a Kossuth szerkesztette Pesti Hírlap volt. 1848. március 15-én a nyomdájában készült el a szabad magyar sajtó első terméke: a Nemzeti dal és a Tizenkét pont. Meghonosította a gyűjteményes sorozatok kiadását, megalapította a Vasárnapi Újságot. A Landerer és Heckenast nyomda Landerer 1854-ben bekövetkezett halála után egyedüli tulajdonába ment át. Kiadásában jelentek meg Bajza József, Berzsenyi Dániel, Csokonai Vitéz Mihály, Czuczor Gergely, Garay János, Kisfaludy Sándor, és Károly, Kölcsey Ferenc, Jókai Mór, Jósika Miklós, Vajda János és Virág Benedek művei. A gyűjteményes sorozatok kiadását is ő honosította meg. 1873-ban vállalatát eladta a Franklin Társulatnak, majd 1878. április 10-én bekövetkezett haláláig Pozsonyban élt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 17:05
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 14:20
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon 11:20
- 11:20
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca 09:50
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson 09:05
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap