Vámpírmúzeum üzemel Párizsban
2006. augusztus 22. 11:45
Párizs egyik külvárosában, Les Lilas-ban működik a Vámpírok Múzeuma. Tulajdonosa Jacques Sirgent tanár, aki azóta vonzódik a sötétség szelleméhez, hogy hétéves korában egyik rokona elvitte Murnau Nosferatu című filmjére.
Korábban
Múzeumában lemezek, könyvek, szobrok, különböző fétisek idézik fel a vérszívó szörnyeket, ám a házigazda sokoldalúan művelt, kitűnő társalgó, mesélő ember, akiben nincsen semmi félelmetes - írta az El País című spanyol napilap. Ihletet adott
Tavaly már mi is beszámoltunk a különleges múzeum népszerűségéről, ám most az is kiderült, hogy a múzeum különleges étteremként is szolgál. Sirgent ugyanis vacsorával egybekötött esteket szervez, ahol 10-11 fős csoportokkal beszélget a vámpírokkal kapcsolatos irodalomról, történelemről, pszichológiáról, különböző elméletekről.
A vendégkönyv írásai arról tanúskodnak, hogy ezek az estek rendkívül érdekesek, a résztvevők jól érzik magukat. Igaz, Sirgent minden meg is tesz ennek érdekében, hisz a menüt és a borokat is vendégeinek "megérzett" ízlése szerint állítja össze. A látogatók főleg a magányos excentrikusok, a titokzatos mesetémákat kedvelők köréből verbuválódnak.
Magát a múzeumot, amelynek belépti díja 6 euró (1670 forint), főleg a diákok kedvelik. Őket talán elsősorban a dekoráció, a csontvázak, a vámpírjelenetek, az ijesztőnek szánt fények vonzzák.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.