Napló Hitlerről, a bajor ezred futárjáról
2006. augusztus 17. 11:00
`Hitler másik háborúja` címmel újra megjelent Olaszországban Hans Mend naplója, amelyet szerzője először 1931-ben publikált, és amelyet pár éve a Führer homoszexualitásának alátámasztására használtak fel bizonyítékul.
Korábban
Rögeszmék és indulatok tárháza
Az első világháborúban a 16. bajor ezred futárjaként szolgált Mend műve középpontjába futártársát, Adolf Hitlert állította. `Ezzel a könyvvel Hitlert, a frontkatonát akarom bemutatni a német népnek, félrevezetés nélkül, olyannak, amilyen valójában volt: bátornak, rettenthetetlennek, a többiek felett állónak`. Annak ellenére, hogy a napló minden oldalán dicsérte a jövendő Führert, a könyvet a náci Németországban elkobozták és elégették. Ugyanerre a sorsra jutott, mint Adolf Meyer, egy másik futár `Adolf Hitlerrel` című könyve. A néhány megmenekült példány a szövetségesek titkosszolgálatainak birtokába jutott, kivonták a forgalomból - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.
Hitler és bajtársai (Adolf a fehér x alatt) |
Még csak utalás sincs a naplóban arra, a 30-as évek végén európai diplomáciai körökben elterjedt pletykára, miszerint Hitlernek intim kapcsolata lett volna egy futártársával. A könyv kurátora azonban nem tartja kizártnak, hogy a könyv cenzúrázásának egyik oka lehetett, hogy Mendet tetten érték egy fiatalkorú fiúval, amiért hat hónapi kényszermunkára ítélték.
Hitler a bajor ezred futárjaként is gyűlölte a zsidókat, bár ennek még nem volt sem biológiai, sem faji tartalma; inkább a túlzott nacionalizmus és a társadalmi igazságosság keresése motiválták. Hitler abban az időben azt vetette a zsidók szemére, hogy saját magukat és a többi zsidó érdekeit fontosabbnak tartják, mint a német nemzet érdekeit. A könyv mindenesetre segíthet megvilágítani, hogy az első világháború hogyan hatott a jövendő nemzetvezető jellemének formálására.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.