Elárverezik Hitler tájképeit
2006. augusztus 15. 10:15
Adolf Hitler 21 tájképét aukción értékesítik a jövő hónapban. A későbbi náci diktátor akvarelljeit még tizedesként festette, amikor a francia és a belga határon szolgált az első világháború éveiben. Kétszer is felvételizett a bécsi Szépművészeti Akadémiára, de elutasították.
Korábban
Nem képviselnek különösebb művészi értéket
a tájképeket, templomokat és villákat ábrázoló akvarellek, s a Jefferys aukciósház Guardiannek nyilatkozó munkatársa szerint igazából csak alkotójuk személye miatt érdekesek. A hetven évig egy belgiumi padlásszobában böröndbe zárva tárolt képek nemrég a délnyugat-angliai Lostwithielben bukkantak fel.Történet ugyanis, hogy a Hitler egy holland postásról készített portréját 5200 fontért (2,1 millió forint) elárverező Jefferys felkeltette a gyűjtők érdeklődését. A Hitler-festményeket megszerző idősebb belga hölgy ezután lépett kapcsolatba a korábban főként bútorral és kisebb antik tárgyakkal foglalkozó aukciósházzal, és azonnal eladásra ajánlotta a 21 képet.
A képek eredetiségében nem teljesen biztos aukciósház azt sem feltétlenül tartotta szerencsésnek, ha a náci diktátor képeivel csinál világraszóló üzletet. Az eredetiség kérdését azóta belgiumi szakértők hitelt érdemlően tisztázták, ami pedig a dolog erkölcsi oldalát illeti, az aukciósház munkatársa, Ian Morris azzal érvelt, hogy a képek még azelőtt készültek, hogy Hitler zsarnokká vált volna. Ráadásul, szerinte ezek a festmények éppenséggel kulcsot adnak Hitler személyiségének megfejtéséhez.
Fiatalemberként Hitler kétszer is kérvényezte felvételét a bécsi Szépművészeti Akadémiára, de elutasították. "Talán ha művészetét jobban fogadták volna, és művészként sikeresebb pályát futhatott volna be, nem lett volna később milliók haláláért felelős diktátor" - mondta az aukcióvezető.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Ön szerint mi lett volna, ha Hitler felvételt nyer a bécsi Szépművészeti Akadémiára? Itt írja meg nekünk!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.