A hiteleshelytől a közjegyzőig: 825 éves írásbeliség
2006. szeptember 18. 11:00
A 12. század végére a korábbi szokásokat új gyakorlat váltotta fel: bizonyos egyházi intézmények magánszemélyek kérésére okleveleket állítottak ki különféle jogügyletekről, illetve hatóságok utasítására hivatalos eljárásokról. Az ekkor kialakuló hiteleshelyeknek fontos szerep jutott az írásbeliség társadalmi szerepének megerősödésében is.
Korábban
A királyi kancellária kialakulása az udvarban
A magyar királyok már Szent István ideje óta állítottak ki okleveleket. Igaz, a 11-12. században ez kivételes eseménynek számított, inkább szóban intézték az ügyeket. Ha mégis oklevél kiállítására került sor, az meglehetősen rendszertelenül, az alkalom szülte körülményekhez igazodva történt. Az is megesett, hogy az oklevél elnyerője maga nyújtotta be a már kész oklevelet a királyi jóváhagyást biztosító megpecsételésre.
III. Béla a Képes Krónikában |
Ebből az intézményből vált ki az 1180-as években a királyi pecsét őrének, a kancellárnak a hivatala. Kizárólagos feladata az volt, hogy a király nevében és pecsétje alatt iratokat bocsásson ki. Ez a fejlemény nyilván összefüggésben állt III. Béla álláspontjával, aki egy 1181. évi oklevelében a király előtt tárgyalt ügyek írásba foglalásának szükségességét hangoztatta.
Az első ismert kancellár Adorján (ó)budai prépost volt, s a későbbiekben is általában magas egyházi méltóságok töltötték be ezt a bizalmi állást. Az iroda tényleges irányítója utóbb az 1209-ben feltűnő alkancellár lett. Mellette jegyzők és írnokok végezték az oklevelek kiállítása körüli tennivalókat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.