V. Károly köszvényes ujjpercét vizsgálják
2006. augusztus 8. 12:30
V. (Habsburg) Károly császár, akinek birodalmában sohasem nyugodott le a nap, súlyos köszvényben szenvedett. Spanyol kutatók az uralkodó egy mumifikálódott ujjpercében további orvostörténeti érdekességekre is találtak bizonyítékot.
Korábban
V. Károly (1500-1558, német-római császárként 1519-1556) hamvai a madridi El Escorial palotában, a spanyol királyok Panteonjában találhatók, a kutatók azonban nem kaptak engedélyt a királyi családtól a sír felnyitására. A Habsburg család viszont megengedte a Jaume Ordi vezette kutatócsoportnak, hogy az urnában külön őrzött ujjpercet orvostörténeti vizsgálatnak vessék alá.
A New England Journal of Medicine című orvosi szaklapban megjelent cikk szerint az uralkodó fiatal felnőttként kaphatta el a betegséget, ami komoly összefüggésben van a táplálkozási és alkoholfogyasztási szokásokkal. V. Károly komoly diétára szorult volna, azonban hatalmas étvágya volt, és sok sört és bort is fogyasztott. Tünetei 1556-ra végleg elhatalmasodtak rajta, rohamai egyre gyakoribbá váltak, alig tudott járni, a lovaglás pedig már eszébe sem jutott - írta Dr. Pedro Luis Fernandez, a Barcelonai Egyetem patológusa. Ez vezethetett odáig, hogy ebben az évben átadta a trónt testvérének, Ferdinándnak és fokozatosan visszavonult.
A császári patológia az európai történelmet is befolyásolhatta: például amikor Károly 1552-ben egy köszvényroham miatt elhalasztotta Metz visszafoglalására tett kísérletét, ahol aztán később vereséget is szenvedett. A kutatók szerint egyébként bizonyos, hogy a császárt malária is gyötörte, és 1558-ban végül ebbe halt bele. A köszvény a korban senkit sem kímélt: korábban hírt adtunk arról, hogy a kor másik nagy uralkodóját, VIII. Henriket és Kolumbuszt is ez a betegség gyötörhette, a Medicieket pedig vérbaj és malária sújtotta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap