Luxemburgba költözött a Zsigmond-tárlat
2006. július 18. 13:15
Magyarország ugyan az Európai Uniónak csak nem régóta tagja, de az európai kultúrának réges-rég részesei vagyunk, s ezt tudatosítani kell - nyilatkozta Luxemburgban Sólyom László köztársasági elnök.
Korábban
Történelmi kapcsolatok Luxemburg és Magyarország között
A tárlatot - amelyre 20 ország múzeuma, könyvtára, egyházi kincstára, archívuma küldött műkincseket - tavasszal három hónapon át Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban is bemutatták, hatalmas sikerrel. A kiállítás nem csak Luxemburgi Zsigmond (1387-1437) magyar király és német-római császár pályafutását ismerteti, de a mintegy 400 műtárgy, a szobrok, kódexek, freskók, fegyverek, az ötvösmesterség remekei minden korábbinál teljesebb képet adnak a korszak kultúrájáról és művészetéről is. A tárlat anyagának egy része Magyarországról származik, de kölcsönöztek műveket olyan világhírű múzeumok, mint a párizsi Louvre, a londoni British Museum, vagy például a bécsi Kunsthistorisches Museum.
Sólyom László magyar újságíróknak elmondta: ennek a kiállításnak az a jelentősége, hogy megmutatja a nyugatiak számára, milyen nagy és egységes volt egykor Európa. De - mint folytatta - van egy másik üzenete is. Az, hogy a kiállítás két és fél évig készült, sok ország illetékes intézményeinek hatalmas erőfeszítésével, s végül mindez óriási értéket hozott létre. Szavai szerint ez a kiállítás nagy felfedezés a látogatók számára: s nem csak a luxemburgiaknak, de otthon, a budapesti tárlatot megnéző magyaroknak is az volt. Hiszen sokan azt hiszik, hogy volt Mátyás király és a Corvinák, és előtte nagyon sokáig semmi. Magyarország azonban Sólyom szerint Szent Istvántól kezdve folyamatosan benne tudott lenni az európai kultúra fő áramlatában.
Henrik nagyherceg a kiállítás megnyitásán mondott beszédében többek között arról szólt, hogy a tárlat anyaga "műkincsek páratlan kollekciója", ami lehetővé tette a történészek számára, hogy rekonstruálják Zsigmond tevékenységét. "Nagy szerencsénkre ma már nem olyan zaklatottak az idők, mint voltak a XIV-XV. században" - mondta Henrik, hozzáfűzve: ennek ellenére e korszak tanulmányozása azért számos tapasztalatot nyújt mindenkinek.
Henrik herceg este díszvacsorát adott a magyar küldöttség tiszteletére. Sólyom László pohárköszöntőjében szólt az 1956-os forradalom közelgő ötvenedik évfordulójáról, megköszönve a luxemburgiaknak, hogy annak idején befogadtak magyar menekülteket. A két ország kulturális kapcsolatait említve felidézte, hogy Munkácsy Mihály például élete utolsó 30 évében Luxemburgban élt és alkotott, s hogy Liszt Ferenc is itt adta utolsó koncertjét.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.