100 éve rehabilitálták Dreyfus kapitányt
2006. július 11. 12:30
Száz éve, 1906. július 12-én rehabilitálta hivatalosan a francia Semmítőszék az ártatlanul megvádolt és meghurcolt Alfred Dreyfus kapitányt, ezzel véget ért az egész Franciaországot megosztó Dreyfus-ügy.
Kémkedés vádjával az antiszemitizmus árnyékában
Alfred Dreyfus 1859. október 19-ikén született az elzászi Mulhouse-ban, egy textilgyáros fiaként. Hazafias meggyőződésből döntött a katonatiszti pálya mellett, harmincévesen már a vezérkar tisztje volt és úgy tűnt, hogy ragyogó pályafutás előtt áll. 1894-ben azonban a francia elhárítás egyik ügynöke egy névtelen levelet halászott ki a párizsi német követség papírkosarából, amelynek írója felsorolta, milyen titkokat szolgáltatott ki a német katonai attasénak. Mivel az elhárításnak birtokában volt egy másik dokumentum, amelyben a német diplomata egy bizonyos D.-ről beszélt, aki térképeket adott át neki, sorra vizsgálták a vezérkari tisztek névsorát. Az antiszemita vizsgálóbíró, Hubert Henry őrnagy szó szerint kiválasztotta Alfred Dreyfus hadnagyot, akitől írásmintát vettek, majd ennek alapján vádat emeltek ellene. Dreyfust nem csak zsidó származása tette gyanússá, hanem az is, hogy családja a németek által akkor már negyedszázada megszállt Elzászból származott.Ezután már gyorsan megszerveződött a Dreyfus-pártiak tábora: a köztársasági érzelmű, a szocialista, az antimilitarista értelmiség legjobbjai már nem hittek abban, hogy Dreyfus áruló lett volna. Ebben a helyzetben jelentette meg 1898. január 13-án Émile Zola híres J'accuse (Vádolom) című cikkét a Clémanceau által kiadott L'Aurore című lap címoldalán. A köztársasági elnökhöz intézett nyílt levél csalással vádolta meg a katonai igazságszolgáltatást, az államérdek ürügyén a politikai szabadságjogokat elnyomó nacionalizmust, így az egész antiszemita hecckampányt. Az újságból csak a megjelenés napján 200 ezer példányt adtak el, nyomában pedig politikai földrengés tört ki. Zolának Londonba kellett menekülnie, távollétében a hadsereg becsületének megsértéséért elítélték. Franciaország két részre szakadt, kis híján polgárháborús helyzet alakult ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.