Eloszlatják Móricz Zsigmond rejtélyeit
2006. július 5. 16:00
Emlékkapuval jelölik meg Móricz Zsigmond tényleges szülőházát Tiaszcsécsén: a tévhitoszlató irodalomtörténeti korrekciónak szánt kaput július 7-én, pénteken avatják fel - közölte az író örökségét ápoló és a nevét viselő kulturális egyesület elnöke.
Korábban
A Móricz-emlékház
"A kutatások alapján már régóta nyilvánvaló, hogy a jelenlegi tiszacsécsei Móricz-ház bizonyítottan nem az író szülőháza volt" - mondta János István. A valamikori szülőház a kis község mostani Kossuth Lajos utcájában, a 93. szám alatt állt, ahol faragott emlékkapu hívja majd fel a figyelmet a valódi szülőház helyére.
Az egyesületi vezető megjegyezte, hogy a tévesen Móricz-szülőháznak tulajdonított, szalmatetős kis parasztházról, amelyben emlékkiállítás található, természetesen lekerül majd az épület történetére utaló tábla. Ugyancsak eltávolítják a helyi református templom faláról azt a bronz domborművet, amely szintén tévesen állítja, hogy ott keresztelték meg egykor Móricz Zsigmondot.
Az írót - hangsúlyozta János István - szülőházában tartották egykor a keresztvíz alá -, s ha az egyházi anyakönyvbe a valós helyszín került volna be annak idején, talán nem egy másik épületet jelölnek meg és állítanak helyre Móricz Zsigmond szülőházaként Tiszacsécsén.
A faragott, zsindellyel fedett emlékkaput - Fehérvári József túristvándi fafaragó, nyugalmazott pedagógus alkotását - pénteken avatják fel az író szülőfalujában, ahol azt követően tudományos emlékülést is tartanak a munkásságáról.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.