Parasztfelkelés Oroszországban
2006. június 16. 12:30
Korábban
A szabadságvágy egy személyben: Sztyenyka Razin
Az időközben hétezresre duzzadt kozák had nem széledt szét, s 1670-ben ismét megindult lefelé a Volga mentén. Ez már nyílt lázadás volt, a felkelők ködös céljai között a `rendteremtés`, a `gonosz bojárok és tanácsadók` megbüntetése, a `jó cár megsegítése` szerepelt. Különösebb ellenállással nem találkoztak, a városok sorra hódoltak meg előttük, hamarosan bevonultak Caricinba (a mai Volgográdba) és Asztrahányba. Útjukat részeg orgiák kísérték, a gazdagokat kifosztották, a nemeseket legyilkolták, a nyilvántartásokat megsemmisítették, s mindenütt bevezették a kozák típusú, az egyenlőségen alapuló közigazgatást. Razin táborába áradtak a szolgaság elől menekülő parasztok és a jobbágyok, húszezresre duzzadt serege bevette Szaratovot és ostrom alá fogta Szimbirszket. A felkelés átcsapott a Don és a Donyec vidékére, sőt a központi tartományokba is, így már komoly fenyegetést jelentett a hatalom számára.A lázadás tipikus népmozgalom volt, amelynek nem voltak határozott céljai. A kozákok előtt szabadságuk elvont eszméje lebegett, a parasztok az 1649-ben legalizált jobbágyság elől menekültek, de végül mindez rombolássá és pusztítássá fajult. A birodalom peremvidékét megrázó Razin-felkelésnek sem az orosz, sem a szovjet történészek nem tulajdonítottak nagy jelentőséget, de a nép ajkán Sztyenyka Razin a szabadságvágy megtestesítőjévé vált. Számtalan dal és legenda hőse lett, talán a legismertebb a Volga, Volga maty radnaja című dal, amelyet a hatvanas években a Seekers együttes is feldolgozott The Carnival Is Over címmel; 1908-ban Razin alakjával foglalkozott az első (tízperces) orosz játékfilm is.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.